Hosszú Katinka bejelentette, hogy 30 úszó, köztük 15 olimpiai bajnok részvételével megalakul a Profi Úszók Világszövetsége, a GAPS (Global Association of Professional Swimmers), amelyben minden kontinens képviselteti magát.
A háromszoros olimpiai bajnok magyar sportoló Facebook-oldalán azt írta, hogy az elmúlt két hétben megtanulta, ennyi idő alatt a versenyek, a pályafutások mellett egy egész sportág is új irányt vehet.
„Végtelenül büszkék vagyunk rá, hogy ma bejelenthetjük: több mint 30 úszó, köztük 15 olimpiai bajnok részvételével megalakul a Profi Úszók Világszövetsége, a GAPS (Global Association of Professional Swimmers), amelyben az első pillanattól kezdve minden egyes kontinens képviselteti magát” – áll a közleményben.
Hosszú Katinka korábban nyílt levélben bírálta a FINA (Nemzetközi Úszószövetség) döntéseit és működését. A nyílt levél alapján az újonnan létrehozott szervezet célja nem lehet más, mint az úszók érdekképviselete és az, hogy belelássanak a szövetség működésébe. Posztjában kiemeli, fontos, hogy végre az úszók is hallassák hangjukat, és szeretné, ha a FINA ezután egyenrangú félként tekintene a GAPS-re.
A kezdeményezéshez már harminc profi úszó csatlakozott, köztük olyan nagy nevek, olimpiai bajnokok, mint Adam Peaty, Sarah Sjöström, Kosuke Hagino vagy az ausztrál testvérpár, Bronte és Cate Campbell.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.