Fürdőépítők Gelencén

2017. július 6., csütörtök, Közélet

Háromszéken szervezi idei nagy kalákáját az Ars Topia Alapítvány, amely immár másfél évtizede járul hozzá a Kárpát-medence tájkultúrájának fenntartó ápolásához fürdő- és közösségépítő programjaival. Július végén–augusztus elején a felhívásukra jelentkező önkéntesek ezúttal Gelencén dolgoznak majd, ahol egy új fürdőt építenek a helyiek segítségével. Az előző években Bölönben, Bálványoson, Zalánpatakon, Kisbaconban, Csernátonban és Sepsibodokon zajlott fürdőépítő kaláka.

  • A helyszín már megvan, és hamarosan elkezdik a munkát is a kalákások. Fotó: arstopia.hu
    A helyszín már megvan, és hamarosan elkezdik a munkát is a kalákások. Fotó: arstopia.hu


Gyógyvizek hiányában Gelencének nincs népi gyógyfürdője, ám a környező domboldalakban több friss édesvizű forrás is ered. A kaláka helyszínén, a Nádika alatti területen két-három forrás található – jelenleg egy itatóhely is –, ide épül most a forrásfürdő. A csapatra komoly munka vár, hiszen a forrásfoglalás, tereprendezés mellett megtisztítják a Nádika-forrást is, további feladat egy új medence és az azt körülvevő terasz, spirál öltöző, fűzépítmények és fűzárnyékolók, egy természetes játszótér, kapu és útrendszer kialakítása, információs táblák festése, erózióvédelmi munkák – tájékoztatnak a kaláka honlapján. Herczeg Ágnes, az Ars Topia Alapítvány elnöke lapunk megkeresésére elmondta: fürdőépítési elképzeléseiket nemrég falufórumon mutatták be Gelencén, a jelentkezések alapján a kaláka minden napján várhatóan 60 önkéntes dolgozik majd, és csatlakoznak hozzájuk a helyiek is. Hozzáfűzte, követik a megépült fürdők utóéletét: van, ahol magukra hagyták ezeket a létesítményeket – Csíkban egy-két ilyenről tudnak –, a háromszéki kalákahelyszínek azonban mindenhol jó állapotban vannak, az emberek keresik, szeretik, használják azokat. Herczeg Ágnes úgy látja, olyan körülmények között, amikor nagyon sok minden internetes felületen zajlik, a fiatalok keresik az értelmes közösségeket, másrészt kevés lehetőségük van gyakorlati dolgok elsajátítására – ezzel magyarázza, hogy kalákáikhoz nagyon sokan csatlakoznak. Ugyanakkor sok fiatal nem járt Erdélyben, ez pedig továbbra is nagyon vonzó – mondta. 
Gelence polgármestere kedden kapta meg a teljes anyaglistát, mint azt lapunknak elmondta: jelentős mennyiségű faanyag és fűrészáru – 55 köbméter – szükséges a fürdő kivitelezéséhez. Cseh József péntekre hívta össze a vállalkozókat, akikkel az építőanyag biztosításáról egyeztetnek. 
Az Ars Topia Alapítvány szervezésében – Gelence Köz­ség Önkormányzata és a Vinca Minor Egyesület támogatásával – zajló fürdőépítést kiegészítő programok teszik tartalmassá – esténként táncházban és érdekes előadásokon pihenhetik ki fáradalmaikat az önkéntesek. Idén ellátogatnak a 2012-es kaláka helyszínére, a csernátoni Csókás-feredőhöz is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-07-06: Világfigyelő - :

A menekülthelyzet és 1956

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke párhuzamot vont napjaink migrációs helyzete és az 1956-os magyar menekülthullám között az Európai Parlament (EP) stras­bourgi plenáris ülésén elmondott tegnapi felszólalásában. „Mi történt volna, ha 1956-ban a svéd, a dán, a holland, a belga és a luxemburgi kormányfő, valamint a német kancellár azt mondja, hogy a magyarok nem tartoznak ide kulturálisan, ezek az emberek elfogadhatatlan módon megváltoztatnák a kultúránkat?” – tette fel a kérdést Timmermans.
2017-07-06: Közélet - Fekete Réka:

Játszva tanulnak a bástyalakók (24. Napsugár-tábor)

Alig érkeztek meg kedd délután a résztvevők Sepsiillyefalvára a Napsugár gyermeklap huszonnegyedik hagyományőrző és történelmi táborába, máris megválasztották a királyi udvar elsőnapi királyát, és jövő hétfőig ez a mozzanat minden este megismétlődik. Tegnap elkészültek a bástyazászlók, és hogy az ország több megyéjéből érkező gyermekeknek fogalmuk legyen, mi van a református vártemplom falain kívül, egy kis helytörténeti sétát is beiktattak a programba.