500 kilométert tekertünk Svájcban a felekezeti oktatásért

2017. július 7., péntek, Nyílttér

Az Erasmus sírját őrző bázeli Münster-templom előtt indult az 500 kilométer a felekezeti oktatásért program június 22-én. A rajtnál kilenc erdélyi és egy holland lelkipásztor sorakozott fel, akik a reformáció svájci emlékhelyeit végiglátogatva adományokat gyűjtöttek a hat erdélyi református kollégiumnak.


Bázelt elhagyva 70 kilométert kerekeztünk a svájci Jura-hegységben. A kánikulában 600 méter szintkülönbséget emelkedtünk, és négy óra tizenhárom perc kerekezés után Auenstein településre érkeztünk, ahol a helyi református templomban Bardócz Csaba ikafalvi lelkipásztor tartott áhítatot a Galatákhoz írt levél első fejezete alapján.
A Ferencz Árpád és Domahidi Nelli lelkész házaspár volt a vendéglátónk az auensteini parókián, ahonnan június 23-án reggel a Batizán Attila szentgericei lelkipásztor által megtartott templomi áhítatot követően indultunk útnak Zürich felé. Hatvan kilométer megtétele után érkeztünk Zürichbe, ahol Jiří Dvořáček  lelkipásztor a város reformációval kapcsolatos vonatkozásait mutatta be. A teológia mellett Zwingli házát és dolgozószobáját tekintettük meg, majd a város protestáns templomait látogattuk végig. Este egy alternatív istentiszteleten vettünk részt, ahol a The Beatles együttes közismert dalai – mint az Imagine, a Hey Jude és a Let it be – is elhangoztak.
Jiří Dvořáček, Ravasz Hajnalka és más gyülekezeti tagok vendégszeretetét megköszönve Männedorf felé fordítottuk biciklink kormányát. Itt a svájci magyar reformátusok évadzáró konferenciáján vettünk részt, ahol Fodorné Ablonczy Margit lelkipásztor Kálvinról szóló tanulságos előadását is meghallgattuk. Ebéd után Gede Csongor kolozsmonostori református lelkipásztor, a biciklitúra megálmodója és főszervezője kerékpáros zarándoklatunk célját, eddigi útvonalunkat és az előttünk álló terveket mutatta be. Meglepetésünkre a magyar gyüleke­zeti tagok egy gyors perselyezést indítványoztak, amelynek összegét az erdélyi református kollégiumoknak ajánlották fel. A konferencia után az aznapra betervezett 90 kilométerünket letekerve az Alpokkal szemközti Hellbüch településre bicikliztünk fel. A festői panorámában gyönyörködve, Császár Béla ózdi református lelkipásztor áhítata után tért pihenőre a csapat.
Vasárnapi zarándoklatunk Hellbühlből indult. Luzern központjában egy templomba akartunk bemenni – természetesen biciklis öltözetben –,  de egy túlbuzgó hívő enyhén szólva kitessékelt minket. A Dona nobis pacem (Uram, adj nekünk békét!) dalt elénekelve folytattuk utunkat.
Luzern mellett elhaladva a Pilátus-hegy alatt feszültek a láncok a bicikliken, hiszen több kapaszkodót kellett megmásznunk. Százméteres emelkedők tették próbára biciklijeinket, erőnket. Az első két kilométeren belüli 300 méteres emelkedő után a Lungern-tó kellemesen hűs vizében hűthettük le magunkat, majd egy hegy alatti, erőt adó abrakolás következett. Bizony, a késő a hegy alatt lovat abrakolni mondás a biciklis zarándokokra nem érvényes, mert ez erősített a második két kilométeren belüli 300 méteres emelkedőhöz, amelynek a tetején Isten csodálatos templomában, a természetben gyönyörködhettünk, de egy üres kis kápolnába is betértünk, ahol több egyházi éneket elénekeltünk. Az utolsó nagy emelkedőhöz már csak az adott erőt, hogy az aznap esti szállásra gondoltunk. Brüningpasson Gede Csongor tartott esti áhítatot.
Ha vasárnap „Pilátus alatt szenvedtünk”, akkor a hétfői napról röviden a Szárnyra keltünk, mint a sasok mondattal számolhatunk be, mert Brüningpassból Merligenbe lefelé valósággal szárnyaltunk, ami kicsit sem veszélytelen, hiszen a legkisebb figyelmetlenség is nagy balesetet okozhat. Hálásak vagyunk, hogy a merlingeni Krisztushordozók közösségéhez épségben és jó időben érkezhettünk meg, így arra is jutott időnk, hogy a thuni tó vizében megmártózzunk. Az itteni közösség esti imaórája után saját imaközösségünket is megtartottuk. Áhítatsorozatunk aznapi adagját Kelemen Attila Csongor kampeni doktorandusz tartotta meg, holland testvérünkre való tekintettel angolul. A felvezető után a szabad akarat és az eleve elrendelés kérdéséről kezdődött éjszakába nyúló beszélgetés.
Kedd reggel a Krisztushordozók patinás épületében a Les Zoltán egyetemi lelkész tartotta áhítat után Thunfelé gurultunk a biciklikkel, ahol járművet váltva Svájc leghosszabb folyóján, az Aarén csónakáztunk Bernig. A fővárosban a püspökség épületét kerestük fel, ahol a zsinat  alelnök asszonya, Pia Grossholz (a mi erdélyi besorolásunk szerint püspökhelyettesnek felelne meg) munkatársaival, Ulie Burkhalterrel és Heinz Bichsellel fogadott minket. Bernben magyar református testvéreink vendégszeretetét és kényeztetését élvezhettük, amit ezúttal is köszönünk.
Innen korán reggel indultunk tovább, mert biciklis zarándoklatunk leghosszabb szakasza következett. Az egész útvonal alatt csodálatos élményben volt részünk, mert jobbról-balról sötét felhőoszlopok tornyosultak, de az eső mindvégig elkerült. Erős ellenszélben kellett viszont kerekeznünk, viccesen ezt úgy fogalmazhatjuk meg, hogy amikor nem tekertünk, épp fékeznünk kellett, mert a szembeszél különben visszafelé vitt volna minket. Lausanne-ba érve, az utolsó öt kilométeren azt is átélhettük, hogy milyen zuhogó esőben biciklizni... Vacsora után Szántó Mihály bodoni református lelkipásztor áhítatával készültünk túránk utolsó napjára.
Ezen a napon, június 29-én, csütörtökön nem kímélte csapatunkat az időjárás. Az eső­ben bőrig ázva ugyan, de hősiesen gurultunk be a genfi szálláshelyre, ahonnan átöltözés után a Reformáció Nemzetközi Emlékművéhez kerekeztünk. 500 kilométer megtétele után a genfi emlékfal előtt tiszteletköröket róttunk, majd zsoltárokat énekelve adtunk hálát azért, hogy az Úristen 500 évvel ezelőtt a reformátorokat felhasználta az egyház megújításához, hogy 500 éven át a megújult egyházat megtartotta, és nem utolsósorban azért, hogy minket, e maroknyi erdélyi csapatot megsegített az 500 kilométer megtételében.
Az emlékmű előtt elmondott imádságban Gede Csongor ötletgazda a felekezeti oktatásért, a református kollégiumokért, a kollégiumokban tanulókért is hálát adott. Rövid városnézés következett. Felkerestük a Szent Péter-katedrálist is, azt a templomot, ahol Kálvin János is szolgált. Ezt követően a genfi magyar reformátusok által használt kápolnához zarándokoltunk, ahol Gede Csongor testvérünk hirdette Isten igéjét, majd genfi magyar testvéreinkkel közösen úrvacsoráztunk. A szálláshelyen Szász Loránd farcádi református lelkipásztor áhítata zárta az eseménydús napot.
Holland testvérünktől, Evert Kronemeijertől búcsút véve, a kilenc erdélyi lelkipásztor – Bardócz Csaba ikafalvi, Batizán Attila szentgericei, Császár Béla magyarózdi, Gede Csongor kolozsvári, Kelemen Csongor inaktelki, Les Zoltán marosvásárhelyi, Szántó Mihály mezőbodoni, Szász Loránd farcádi és Tőkés Attila gegesi – hazaindult. Svájci küldetésünket bevégezve, az 500 kilométert letekerve, az erdélyi kollégiumoknak adományt gyűjtve hazafelé vettük az irányt. Eleinte számunkra is szokatlan volt, hogy nem a kerékpárt, hanem a kisbusz kormánykerekét kellett tekergetni, de a svájci összehangolásnak meglett az eredménye, mert egymást felváltva huszonnégy órán belül meg is érkeztünk Kolozsvárra.
Hálásak vagyunk Istennek, hogy küldetésünket az ő támogatása mellett sikerre vihettük. Hálásak vagyunk azért, hogy rengeteg ember, szervezet, gyülekezet akadt, aki/amely a megszólításnak eleget tett, és segítette az ötlet megvalósítását. Hálásak vagyunk, hogy a Svájcban eltöltött idő alatt nemcsak ismereteink, kapcsolataink gyarapodtak, hanem egy kiváló lelkészcsapat kovácsolódott össze.

Bardócz Csaba lelkipásztor

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-07-07: Nyílttér - :

Nem a Holzindustrie Schweighofer az oka a magas tűzifaáraknak (Visszajelzés)

Válasz a Háromszék napilapban 2017. július 5-én Egyre drágább a fa címmel megjelent cikkre.
 
2017-07-07: Nyílttér - :

Sikeres volt a kerékpáriskola

Az elmúlt másfél évben új oktatási programot alakított ki a Turulmadár Ifjúsági Iroda Tandem Bike Academy néven. A hosszú távú projekt célja a kerékpár helyes használatára, valamint az azzal való szabályos közlekedésre való nevelés, oktatás, illetve a kerékpározás népszerűsítése.