A 2009-es államelnök-választást kivizsgáló parlamenti bizottság hétfőre meghallgatásra rendelte be Laura Codruța Kövesit, a korrupcióellenes ügyészség főügyészét. Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti diplomáciai képviselői ugyanakkor támogatásukról biztosították a főügyészt.
„Javaslat hangzott el, hogy Kövesit rendeljük be meghallgatásra. Az alkotmánybíróság egyik határozata szerint az intézmények közötti jó együttműködés biztosításáért azon közintézmények alkalmazottainak, akik nem tartoznak a parlament alárendeltségébe, meg kell jelenniük, ha a parlament berendeli őket” — nyilatkozta Oana Florea, a bizottság elnöke. Florea szerint, ha Kövesi ez alkalommal sem jelenik meg a meghallgatáson, a bizottság kétféleképpen járhat el: vagy értesíti erről az igazságügyi minisztériumot, vagy büntetőjogi feljelentést tesz a főügyész ellen. Kövesit már több rendben is beidézte a bizottság, de mivel törvény nem kötelezi arra, hogy megjelenjen, így ő nem is tett eleget a testület elvárásainak. Liviu Pleşoianu szociáldemokrata párti képviselő, aki két napja az ügyészség székháza előtt tiltakozik, úgy vélte, hogy ez az utolsó esély arra, hogy Kövesi „megmentse az általa vezetett intézmény becsületét”. A honatya már szerdán kiállt az ügyészség elé, mert – amint azt egy nappal korábban egyértelművé tette – nem fogadhatja el a továbbiakban, hogy a főügyész istenségként viselkedik, és kivonja magát a bizottság felszólítása alól, miközben az alkotmány is kötelezi erre, és az általa vezetett intézményben rejtőzködik. Pleşoianu hazugságvizsgálatnak vetné alá Kövesit, hogy tisztázza szerepét a választások éjszakáján, és amennyiben ezt nem teszi meg, távoznia kell tisztségéből.
Mint ismert, az államfőválasztással kapcsolatos vizsgálatot Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök kezdeményezte Călin Popescu Tăriceanuval, a szenátus elnökével, az LDSZ társelnökével közösen a sajtóban Dan Andronic újságíró által megszellőztetettek nyomán, mely szerint Traian Băsescu csalással lett államfő másodjára. A választással kapcsolatosan, az Andronic által elterjesztett információk alapján a legfőbb ügyészség is hivatalból eljárást indított (bűncselekmény gyanújával), majd múlt hónap elején közölték, lezárták azt, mivel: a nyomozás során nem találtak olyan bizonyítékokat, amelyek igazolnák a hivatali visszaélés vagy a választási dokumentumok és jegyzékek meghamisításának gyanúját.
Kövesi teljesítményét illetően egyébként tegnap Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete kijelentette, hogy az amerikai kormány és az AEÁ bukaresti nagykövetsége változatlanul bízik a főügyész munkájában. Arra a kérdésre, hogy veszélyben van-e Kövesi a körülötte kialakult botrány miatt, azt felelte, hogy erről „a román hatóságoknak kell dönteniük”.