Hivatalnokdömping?

2017. július 7., péntek, Belföld

2016-ban az üzleti, a közigazgatási és a jogi szakokon végzett a legtöbb egyetemista – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból. Tavaly Romániában több mint 80 ezer fiatal szerzett oklevelet alapképzésen.

A hallgatók többsége, 27 százalékuk valamilyen üzleti, közigazgatási és jogi szakon szerzett oklevelet, 18 százalékuk a mérnöki és az építőipari képzést választotta, míg 14 százalékuk egészségügyi és szociális asszisztensi tanulmányokat folytatott. Az előző tanévben a felsőoktatási intézmények alapképzéseire összesen 410 ezer hallgató volt beiratkozva, ami nem nagy eltérés az egy évvel korábbi adatokhoz képest. (ErdélyFm)
LÁTVÁNYOS ÉS HASZNOS. Elhárult az utolsó akadály Románia leglátványosabb közúti csomópontjának befejezése elől, így ősztől autópályán lehet majd közlekedni Kolozsvár (Gyalu) és Nagy­enyed között, tehermentesítve a forgalmat a zsúfolt DN 1-es jelzésű úton. Erről a Pro Infrastruktúra Egyesület számolt be szerdán. A civil szervezet drónfelvételeket is közölt arról a Torda melletti építőtelepről, ahol összefut A3-as és az A10-es autópálya, illetve a DN1-es jelzésű út. A csomópont az A10-es autópálya negyedik ütemének része, befejezését pedig egy császárfaültetvény akadályozta. Ez az akadály most elhárult, a közúti infrastruktúráért felelős társaság kiegyezett a tulajdonosával, így a kivitelező, az osztrák PORR nekiláthat a negyedik ütem befejezésének. A társaság adatai szerint a közlekedési csomópont 71 százalékban elkészült, és szeptember végén adják át a forgalomnak. A 2014 májusában elkezdett munkálatok egyébként 470 millió lejbe kerülnek, és befejezésük eredeti határideje 2016 márciusa volt. (Maszol)
ORSZÁGOS DRÁGULÁS. Országos szinten Kolozsváron nőttek a leginkább az ingatlanárak, itt 10 százalékkal drágábbak a lakások, mint az év elején, de a növekedés az egész országra jellemző – derül ki az Imobiliare.ro adataiból. Júniusban országos viszonylatban 0,5 százalékos emelkedést mértek, ami az első félévre már 6,7 százalékra növelte az ütemet. Jelenleg egy négyzetméternyi hasznos felületért 1120 eurót kérnek, míg tavaly decemberben egy ekkora felület csak 1050 eurót ért. A legnagyobb áremelkedés Kolozsváron volt: a város régi lakásai 2017 első félévében 9,6 százalékkal, az új lakások értéke 12,3 százalékkal nőtt. Temesváron júniusban 0,6, 2017 első felében pedig 8,2 százalékkal lettek drágábbak a lakások. Temesvár az egyetlen város az országban, ahol a régi lakások ára jobban emelkedett, mint az újaké. A régi brassói lakások az elmúlt hat hónapban 5 százalékkal drágultak, az újonnan épült lakások ára azonban 9,4 százalékkal ugrott meg. (Krónika)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2017-07-07: Belföld - :

Új társaságban folytatja Ponta

Victor Ponta volt miniszterelnök bejelentette, hogy szeptembertől új pártban folytatja politikai pályafutását, miután a Szociáldemokrata Párt (SZDP) kizárta soraiból. A régebbi kormányfő kizárásáról június közepén döntött a párt vezetősége, miután Ponta kiállt a Sorin Grindeanu által vezetett kormány mellett azt követően is, hogy az SZDP megvonta a bizalmat a miniszterelnöktől.
 
2017-07-07: Belföld - :

Újabb támadás

Anyamedve támadt egy zetelaki 36 éves férfira tegnap, az áldozat több sérüléssel került kórházba. Benke József, a helyi vadászegyesület igazgatója szerint a férfi többedmagával gombászott az erdőben, Zetelakától néhány kilométerre.