A Székely Vágta szervezői idén is különleges ősbemutatóra hívják az Óriáspince-tetőre látogatókat. Orza Călin rendező-koreográfus és helyi alkotók munkáját dicséri majd A csillagösvény népe című eredettörténeti táncköltemény. A látványelemekben gazdag produkciót a hivatásos előadók mellett még izgalmasabbá teheti a Sepsiszentgyörgyön élő, világrekorder lovas íjász, aki főszereplőként Nimródot, majd Csaba királyfit alakítja. Pászka Lehel (fotó) főszereplővel beszélgettünk, aki ma délután veszi át a kézdivásárhelyi Vigadóban az Árpád fejedelem-díjat.
– Lovas íjászként Vackor nevű lovadon, szőrén ülve, íjaddal tizenötször találtál célba pontosan 37.74 másodperc alatt két évvel ezelőtt az Óriáspince-tetőn. Idén ugyanott, lovas főszereplőként állsz közönség elé. Hogyan esett rád a választás?
– Demeter János keresett meg, az ő felkérésére vettem részt még az elején egy megbeszélésen, ahol eldöntöttük, hogy a lovas jeleneteket én és a barátaim fogjuk előkészíteni, bemutatni. Aztán kiderült, hogy bővül a feladatköröm, a többi lovast is irányítani kell, összehangolni. Akkor jelezte a rendező, hogy engem jelöl a harci jelenetek főszerepére.
– Lovas főszereplőként mit várnak el tőled?
– Orza Călinnel baráti viszony alakult ki, nagyon kreatív, jó elképzelésekkel megáldott rendező. Mivel ő is több mint tíz évet táncolt, pontosan tudja, hogy az elképzelése szerint mit tud megvalósítani a táncosokkal, színészekkel. Nekem meg az a dolgom, hogy miután megértették az emberek, mindezt lefordítsam a lovak nyelvére, és a lovak is értsék meg, mikor mit várunk el tőlük.
– A lovak nyelvén beszélni egy színházi produkcióban mekkora kihívást jelent?
– Ez a legnehezebb, hiszen az enyémekkel együtt huszonöt ló van huszonöt lovassal, aztán az előadás közben még húsz lovas fog adott helyzetben színre lépni, erősítve ezzel is a csatajelleget. Ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma ló sem, mindegyiknek egyedi a testfelépítése, lelkivilága. A versenylovaknál mindig az első három legjobb befutó teljesítményét nézik, azok a legjobbak, azokhoz próbál a többi is igazodni, míg a színházi produkciónál a tempót leggyengébben teljesítő ló és lovas után kell igazítani a tökéletes látvány és összhang érdekében.
– Vannak veszélyes jelenetek is?
– Csak veszéllyel járó jelenetek vannak, hiszen valódi szablyával, fokossal, íjjal harcolunk, de úgy látom, hogy éppen ez adja majd a darab szépségét. Mindenki, aki ebben az előadásban szerepet vállalt, tisztában van a veszély súlyával. Mindennek és mindenkinek megvan a maga helye jól kidolgozott, begyakorolt helyzetek alapján, és mindenki arra törekszik, hogy a teljes produkció gond nélkül sikerüljön.
– Mi A csillagösvény népe történetének gerince?
– Az előadásban nagyon sok harci és táncjelenet van, hiszen ezek szövik át a produkciót. Ugyanakkor egy sámán fogja a történetet mesélni, amely valójában egy időutazás – a csillagösvény népének vándorlása a kezdetektől el egészen addig, amikor Csaba királyfi a csillagösvényre lép, és várják vissza. Én pedig hiszem, hogy vissza is fog jönni.
Huszár Szilamér
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.