– Néhány hete otthon voltál Szenegálban. Nagyon ritkán találkozol a családoddal és barátaiddal. Milyen volt a hazai környezetben?
– Nyolc hónap után voltam újra Szenegálban, október óta nem voltam otthon. Jól éreztem magam a családommal és a barátaimmal, kipihentem magam az előttem álló hosszú és nehéz felkészülés, illetve az idény előtt. Nagyon ritkán találkozom szeretteimmel, viszont ez volt az első alkalom hosszú évek óta, hogy tizenkét napot tölthettem otthon. Évente csak pár napot tölthetek otthon, viszont úgy osztom be, hogy jó legyen.
– Mesélj kicsit a gyerekkorodról. Mivel töltötted leginkább az idődet?
– Az iskolán és a tanuláson kívül kevés idő jutott szórakozásra. Istennek hála, mindenem megvolt gyerekként, nem volt okom panaszra. Szerencsés voltam, mert közel laktam a tengerhez, és a szabad időmben szerettem a parton kergetni a labdát a barátokkal.
– Melyik volt az első találkozásod a labdarúgással?
– Szenegálban az egyik, ifjúsági labdarúgókkal foglalkozó iskolában kezdtem komolyabban edzeni nyolcéves koromban, viszont a szüleim ellenezték a futballt, náluk a tanulás és a könyvek mindig az első helyen voltak, ezért úgy kellett beosztanom az időmet, hogy az edzések is beleférjenek, de a jegyeim se romoljanak. Az egyik legjobb akadémia edzője látta bennem a tehetséget, és odajött a szüleimhez, hogy az engedélyüket kérje, viszont ők nemet mondtak, ezért olyan edzőközpontot kellett választanom, amely nem befolyásolta az iskolában töltött időmet. A labdarúgó-iskolát követően a helyi nyári bajnokságban játszottam, majd a harmadosztályban folytattam a Diambars csapatánál, de ebben az időszakban is kellett figyelnem, hogy ne menjen a foci a tanulás rovására. A szenegáli első osztályban szereplő RS Yoff felfigyelt rám, és a csapatuknál edzettem, majd szerződést ajánlottak Romániában. A szüleim látták, mennyire szeretem a labdarúgást, így, miután befejeztem az iskolát, beleegyeztek, hogy 19 éves koromban eljöjjek otthonról.
– Gyerekként kinek a játékát csodáltad?
– Gyerekként nagyon szerettem Zinédine Zidane játékát, viszont ahogy egyre nagyobb lettem, Andrés Iniesta és Yaya Touré teljesítménye is motiválóan hatott rám. Ők voltak azok a játékosok, akiket szívesen figyelemmel követtem, mert tanulhattam tőlük.
– Eddig több csapatban is megfordultál Romániában, illetve egy sikeres idényt Sepsiszentgyörgyön is magad mögött tudhatsz. Milyen volt az elmúlt néhány éved?
– 2012 áprilisában érkeztem Romániába a Nagyszebeni Akarat együtteséhez próbajátékra. Ők az első osztályban szerepeltek, viszont kiestek, így a következő idényt már a II. ligában kezdtük, de 2012 novemberében feloszlott a csapat. A folytatásban maradtam Szeben megyében, és a III. ligában szereplő Nagydisznód FC alakulatánál folytattam, de pénzügyi gondok miatt ez a csapat is feloszlott. Gyulafehérvárra igazoltam, ahol fél évet játszottam, majd miután ez az együttes is feloszlott, Arad megyébe kerültem a III. ligában szereplő Pankotai Sólymok alakulatához, ahol három évet töltöttem, és az első évem után feljutottunk a másodosztályba, sőt, csapatkapitány is voltam egy évig. Ezek után a svájci másodosztályban szereplő Neuchâtel Xamax FC keresett meg, de nem tudtunk megegyezni, így Franciaországban kötöttem ki a nővéremnél, mert nem akartam visszajönni Romániába. Köz­ben több román másodosztályú csapat is felvette velem a kapcsolatot, viszont a Sepsi OSK kitartó volt, ezért úgy döntöttem, visszajövök.
– Nagyon erős vagy, de technikai adottságaidat is megirigyelheti a többi labdarúgó. Az elmúlt idényben 24 mérkőzésen léptél pályára és 8 gólt szereztél, illetve a csapat sporttörténelmet írt, hiszen feljutott az első osztályba. Te hogyan értékeled?
– Nagyon örültem és boldog voltam, hogy az I. ligába jutottunk, mert tényleg sokat dolgoztunk, viszont nem vagyok elégedett az idényemmel, mert több mérkőzést kénytelen voltam kihagyni. Sepsiszentgyörgyre érkezésemkor már öt találkozón volt túl a csapat, majd, miután pályára léptem, lejárt a tartózkodási engedélyem, és haza kellett utaznom, hogy a vízum­problémákat megoldjam. Ezúttal újabb öt meccset hagytam ki, szóval a szezon első felében tízszer nem játszottam. Tudom, hogy ez nem az én hibámból volt, de nagyon zavart, hogy sok mérkőzésről lemaradtam, plusz még volt két olyan eset, ahol a sárga lapok miatt nem tudtam játszani. Emellett tudom, hogy volt olyan is, amikor többre lettem volna képes, többet is kihozhattam volna magamból, ezért sem vagyok elégedett.
– Melyik eddigi karriered legfontosabb mérkőzése?
– Egyet nem tudnék kiválasztani, mert két meghatározó mérkőzésem is volt, az első, amikor feljutottam a Pankotai Sólymokkal a másodosztályba, illetve idén, amikor kiharcoltuk a feljutást az I. ligába Resicabánya vendégeként. Úgy gondolom, minden mérkőzés fontos, én mindig szívvel-lélekkel lépek pályára, nagyon sok áldozatot hoztam a labdarúgás miatt, hiszen az egyetem helyett a sportot választottam. Minden alkalommal úgy játszom, mintha az lenne az utolsó meccsem.
– A negatív élmények előrevisznek?
– Mindenképp előrevisznek, mert ezekből a pillanatokból lehet tanulni, ezek miatt fejlődünk. Abban hiszek, ha szeretnénk hosszú távon jó élményekben részt venni, ehhez néhány negatívon is át kell verekednünk magunkat. A negatív élmények erősebbé tesznek, nekem sok ilyenben volt már részem, így felkészültnek és erősnek érzem magam bármilyen rosszra, mert ezeket le kell győzni.
– A szenegáli válogatott is szemet vetett rád. Milyennek tartod a csapatot?
– Még nem hívtak be a válogatottba, viszont szóltak, hogy figyelemmel követik teljesítményemet. Dolgozom pluszban a jövőben is, hogy behívót kapjak a csapatba, és országomat képviselhessem világversenyeken. Remélem, jól fogok teljesíteni, és meggyőzöm az edzőket teljesítményemmel. Nagyon jó játékosok alkotják a szenegáli válogatottat, akik francia, olasz, belga csapatokban játszanak, és még sorolhatnám, viszont reménykedem, hogy nagyon sok munkával én is behívót kapok.
– Három évet hosszabbítottál a piros-fehér mezesekkel. Milyen céljaid vannak a néhány nap múlva rajtoló idényben?
– Senki nem hitt abban, hogy képesek vagyunk feljutni, így azt gondolom, ezúttal is a negatív véleményeknek ellentmondva, a kitűzött célunkat véghez tudjuk vinni, és bennmaradunk az élvonalban. Nem akarunk csak turisták lenni, akik egy évet töltenek az I. ligában, hanem szeretnénk hosszú éveken át a bajnokság meghatározó csapata lenni. A személyes célom pedig az, hogy többet tudjam segíteni a csapatot, mint az elmúlt idényben, a magas elvárásoknak meg tudjak felelni, mert tudom, hogy mit akarnak tőlem. Az elmúlt szezonban jól éreztem magam, a csapat vezetősége és a szurkolók is nagyon jól fogadtak, és szeretetet kapok tőlük. Úgy érzem magam, mintha otthon lennék, ez pedig egy pluszt jelent, főleg, amikor pályára lépek.
– A sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapatnak vannak a legjobb szurkolói az országban, és az itteni emberek nagyon szeretik a futballt. Mennyire számít a szurkolás neked?
– Szurkolók nélkül nincs futball. Nekünk az elmúlt idényben nagyon sokat segített, hogy minden idegenbeli mérkőzésre elkísértek a szurkolók, ez hatalmas pluszt hozott. Azt gondolom, nélkülük nem lettünk volna képesek erre a csodára, a feljutásra. Nagyon fontos szerepük van, és szerintem ez a hamarosan rajtoló szezonban is így lesz. Köszönet illeti őket azért, amit a múltban a csapatért tettek, és azért, amit a jövőben is tenni fognak.
– Milyen a benyomásod Sepsiszentgyörgyről?
– Az igazság az, hogy keveset vagyok a városban, hiszen a labdarúgás miatt jöttem ide, így ehhez is tartom magam. A legtöbb időmet a stadionban töltöm, amikor pedig szabad vagyok, inkább olvasok, teszek-veszek a lakásban. Persze nem azt mondom, hogy nem néztem körül, mert néha a csapattársakkal megiszunk egy kávét a főtéren. Amúgy tetszik a város, mert nyugodt, és az emberek is nyitottak, ez pedig nagyon fontos.