Kelemen Hunor: Hiányzik a bizalom többség és kisebbség között

2017. július 10., hétfő, Belföld

Az építkezés évszázada áll a magyar közösség mögött, de az elmúlt esztendő is az újrakezdésről szólt – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök szombaton a felvidéki V. Martosi Szabadegyetemen megszervezett, Kárpát-medencei körkép című nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen.


„Talpon kell maradni, ez száz esztendeje így van Erdélyben, és ennek most is így kell lennie, amikor közösségünk identitásának megőrzéséről, újrateremtéséről van szó. Talpon kell maradni gazdasági, szociális, társadalmi értelemben is, mert senkinek nem lehet az a célja, hogy magyarként szegényebb legyen, mint a szász vagy a sváb, a román, a szerb vagy az ukrán szomszédja” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke a résztvevőkkel ismertette a múlt év decemberi parlamenti választások eredményeit, amelynek köszönhetően a magyar közösség – a 2008-as és 2012-es választásokat követően – újra arányos képviseletet tudhat magának a parlamentben. „2016-ban olyan lépést tettünk, amelyre az elmúlt 26 esztendőben nem volt példa: azt mondtuk, össze kell fognunk, hiszen a magyar emberek ezt várják el tőlünk. A szövetség listáját megnyitottuk, a Magyar Polgári Párt élt is ezzel a lehetőséggel.” Az RMDSZ 6,5 százaléka ma sok mindenre elegendő, a parlamenti együttműködési megállapodásnak is valós eredményei vannak: bővítették a nyelvi jogokat az egészségügy és a szociális intézmények területén, bevezették a differenciált kisérettségit és érettségit, megoldották a történelmi magyar egyházak lelkészképzőinek állami finanszírozását, elhárítottak minden akadályt a kisebbségi pedagógusképző központ létrehozása elől.
A kormánykoalícióval folytatott tárgyalásokat követő hatalmas magyarellenes vitáról – amikor is a nyelvi jogok bővítését, a kisebbségi törvény elfogadását, március 15-e hivatalos ünneppé nyilvánítását kérte a szövetség – Kelemen elmondta: ezt nem érdemelte meg a közösség.
Kelemen Hunor a következő időszak legnagyobb kihívásának tekinti egy olyan párbeszéd elindítását, amellyel meg tudják győzni a többségi nemzetet és annak véleményformálóit arról, hogy ahogyan a magyarok az elmúlt ezer és száz esztendőben is értéket alkottak, úgy gazdagítják ma is Romániát. Az erős bizalom jellemzi azokat a társadalmakat, amelyeknek jók a gazdasági mutatói. Romániában ma az egyik legnagyobb probléma a bizalom hiánya többség és kisebbség között is – részletezte a szövetségi elnök.
„Ma nem adottak annak a feltételei, hogy kormányra lépjünk, és úgy véljük, a következő esztendőben ennek politikai feltételeit nem is lehet megteremteni. Viszont nekünk mindig élni kell a lehetőséggel – a kormányválsághoz hasonló esetekben is –, hogy előrelépjünk a magyarok jogainak bővítése érdekében” – összegzett Kelemen Hunor.
A fórumon részt vett Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2017-07-10: Belföld - :

Ismét támadott a medve

Harapott sebekkel került a csíkszeredai sürgősségi kórházba két pásztor, akiket medve támadott meg Csíkmadarastól mintegy 8 kilométerre. Ezt követően Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök kérte a veszélyes medvék kilövését lehetővé tevő jogszabály alkalmazásának felgyorsítását.
2017-07-10: Belföld - :

Félmillió gyermek nincs beoltva

Szinte 500 ezer gyermek nincs beoltva Romániában az országos immunizációs programban előírt minden oltóanyaggal – írja a News.ro. Andreea Popescu, az egészségügyi minisztérium szóvivője szerint a nemrég beszerzett oltóanyag mennyisége bőven fedezi majd a szükségletet.