Szerdától egyirányú a Híd utca
Sepsiszentgyörgy önkormányzata július 12-étől, szerdától egyirányúvá teszi a Híd utcát a munkaerő-ügynökségtől az Olt utca felé. A döntést a Híd utcában parkoló autók nagy száma indokolja, ami miatt az utcában nehézkes a kétirányú közlekedés.
Tisztújító gyűlések
A Sepsiszentgyörgyi Székely Tanács a Konsza Samu utcai székházában július 12-én, szerdán 17 órától tisztújító közgyűlést tart. Minden autonómiáért elkötelezett városi polgár jelenlétére számítanak. Ugyanott aznap 18 órától a Sepsiszéki Székely Tanács tart tisztújító küldöttgyűlést, amelyre a sepsiszéki települések Székely Tanácsainak küldötteit várják.
Nagy-Kopeczky Kálmán Mesetábor
Július 13-ig lehet jelentkezni az augusztus 13–18. között a csernátoni Hanna Panzióban megtartandó Nagy-Kopeczky Kálmán Mesetáborba. A mesetábor első kiadására 2015 júliusában került sort, interetnikus felépítése, programjának sokszínűsége hatalmas sikert aratott a részt vevő magyar és román gyermekek körében. Időközben Nagy-Kopeczky Kálmán, a tábor egyik animátora, mesemondója eltávozott az élők sorából, az ő szellemi nagysága és emléke előtt tisztelegnek a névválasztással. Céljuk, hogy lehetőséget teremtsenek 8–11 éves gyermekeknek, hogy ismerkedjenek a magyar népmesék színes világával, közelebb kerüljenek egymáshoz, személyiségük alakuljon, fejlődjön. A tábor programjában kézműves-foglalkozások, mesebarangolások, drámajátékok, bábos műhelymunka, mesemondás, meseszövés szerepel. Jelentkezni a peterorsi27@gmail.com e-mail-címen vagy a 0757 047 717-es telefonszámon lehet. A helyek száma korlátozott.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi (Kőrösi Csoma Sándor utca 10. szám, telefon: 0787 526 102) mai programja: 16-tól Verdák 3. (amerikai családi animációs film), 16.15-től Volt egyszer egy Venice (amerikai akcióvígjáték), 18.15-től Nyomd, bébi, nyomd (angol–amerikai akcióvígjáték), 18.30-tól Pókember – Hazatérés (amerikai sci-fi-akciófilm), 20.30-tól Hattyúdal (lengyel életrajzi, történelmi filmdráma), 21-től A szerencse háza (amerikai vígjáték). * A Művész moziban a készpénzfizetés mellett lehetőség van bankkártyás fizetésre is.
Képernyő
RTV1. Ma 15 órától: TIFF Magyar Napok – a 16. TIFF Nemzetközi Filmfesztivál magyar napja jó alkalom volt arra, hogy a mai magyar filmtermés legjavából kapjon ízelítőt a közönség. A kolozsvári filmfesztivál Románia legjelentősebb filmes rendezvénye. * A sZempöl Offchestra a Cişmigiuban – mondhatni véletlenszerűen alakult tíz évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön a sZempöl együttes. Azóta sok minden történt a zenészekből, matematikusokból, földrajzosokból és színészekből álló Offchestrával. Egyre több fesztiválra hívják őket, mind nagyobb népszerűségnek örvendenek. A magyar adás a 11. bukaresti Nemzetközi Folklórfesztiválon találkozott velük. Itt kérdezték őket zenei stílusukról és sok más egyébről. * Út, Igazság, Élet – két rövid riporttal jelentkezik a júliusi kiadás. Mindkettő olyan egyházi alapítású intézményről szól, amelyek célja, iránya és értelme: a gyermek. Szatmárnémetiben az irgalmas nővérek zárdájának egy gyönyörűen felújított szárnyában folytatja nemes munkáját egy rehabilitációs és prevenciós központ, amely különleges segítésre szoruló gyermekek ellátását és felügyeletét végzi. Zilahon meghitten és nagy lelki derűben ünnepelte tizedik születésnapját a ligeti gyülekezet óvodája.
A Bardocz család IV. világtalálkozója
Július 20-áig lehet jelentkezni a Bardócz, Bardocz, Bardoczi családok és leszármazottjaik világtalálkozójára, amelyet augusztus 6-án tartanak a csíksomlyói kegytemplomban. Jelentkezni Bardocz Tündénél (0728 846 064) és Beke Ernőnél (0744 202 702). Facebook-oldal: Bardoczok a nagyvilágban.
Az EKE 26. vándortábora
A Háromszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület idén ünnepli megalakulásának 125., újjáalakulásának 25. évfordulóját. A két eseményt még emlékezetesebbé szeretnék tenni az idei, XXVI. EKE-vándortábor megszervezésével. 125 évre rá Háromszék természeti kincseit szeretnék ismét bemutatni egy vándortáborban, amelynek túráit úgy állították össze, hogy ízelítőt nyújtsanak szinte mindenből, amit ez a táj adhat, valamint abból, amit az itt élő székelység szorgos munkával megteremtett. A Rétyi Nyírben lesz a vándortábor, ahonnan belátni a Déli-Kárpátok vonulatát, a Keleti-Kárpátok kanyarulatának hegyeit és a térséget nyugat felé bezáró Bodoki- és Baróti-hegységet. A táborozók megismerkedhetnek a vidék történelmével, kultúrájával és jövőbe vetett hitével is, a híres elődökkel, udvarházakkal és kastélyokkal, közben kóstolhatnak ásványvizeket vagy megtapasztalhatják a mofetták gyógyító hatását. Olyan egyedülálló múzeumokat látogathatnak meg, mint a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és vadászmúzeum, a kézdivásárhelyi céhmúzeum, s megtekinthetik a világörökség kincsét, a gelencei római katolikus templomot híres freskóival. De meg lehet mászni a Lakóca 1777 méteres vagy a Csukás 1954 méteres csúcsát is. Az EKE 26. vándortáborába július 20-ig lehet regisztrálni a www.heke.ro honlapon.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Gróf Mikó Imre utcai Help Net (Sugás Áruház, telefon: 0367 802 977, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 360 015) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Heti sürgősség
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban július 3–10. között 740 esetet láttak el, 202 alkalommal a beutalás mellett döntöttek. A panaszok természete a jelzett időszakban: 37 szív- és érrendszeri, 65 ideggyógyászati, 97 sebészeti, 223 belgyógyászati, 131 gyerekgyógyászati, 63 nőgyógyászati, 36 pszichiátriai, 88 ortopédiai sürgősség. 11 lány és 15 fiú jött a világra. Közúti balesetben szerzett sérülésekkel két személyt, erőszakos cselekmények nyomán szerzett sérülésekkel hat személyt, ittas állapot miatt öt személyt láttak el. 23-an kullancscsípés következtében keresték fel a sürgősségi osztályt.
Röviden
ÁRAMSZÜNET. Nagyajtán ma és szerdán 9–17 óráig szünetel az áramszolgáltatás.
SZÜNETEL A GOMBAVIZSGÁLAT. A László Kálmán Gombászegyesület az érdekeltek tudomására hozza, hogy július 20-ig szünetel a sepsiszentgyörgyi piaci gombavizsgálat.
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat várják ma 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a szemerjai református egyházközség könyvtártermébe. A teljes diszkréció garantált. Játékfüggőségben szenvedőknek külön csoport alakult, várják a gyógyulni vágyókat (fiatalokat is). Érdeklődni, jelentkezni a 0757 489 778-as vagy a 0267 351 716-os telefonon lehet.
VÖRÖSKERESZT. A Kovászna Megyei Vöröskereszt minden kedden 9–12 óráig a székházban (Sepsiszentgyörgy, Kós Károly út 7. szám) vérnyomás-, vércukorszint- és koleszterinszint-mérést végez.
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma és csütörtökön 19 órától Ágó-gym – alakformáló mozgás hölgyeknek. Telefon: 0722 233 774. Honlap: www.dancestudio.shp.hu.
TORNA. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 18 órától aerobiktánc kisiskolásoknak, 19 órától stepaerobik. Telefon: 0722 243 234.
ASZTALITENISZKLUB. A sepsiszentgyörgyi dollárpiac melletti Topspinben edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik: 16–17 óráig kezdő gyermekeknek, 17–19 óráig haladó gyerekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység. Érdeklődni a 0744 331 777-es telefonon lehet.
MOZI. A sepsiszentgyörgyi 9D moziban hosszú filmek megtekintésére kibérelhető a terem legtöbb 12 személy számára. Vetítési időpontok: keddtől péntekig 14, 16.30, 19, 21.30 órától, szombat-vasárnap 11.30, 14, 16.30. 19, 21.30 órától, hétfőn zárva.
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket 12–20 óráig ma Nagyborosnyón, szerdán Cófalván gyűjti.