Jó úton Kommandóra

2017. július 13., csütörtök, Közélet

Az utóbbi két évben elfogadható a község költségvetése – a kijelentés Kocsis Bélától, Kommandó polgármesterétől származik. Nemcsak a falu utcáit javították meg a rendelkezésükre álló forrásokból, a kovásznai városháza a hegyvidéki településre vezető utat is rendbe tette.
 

  • Kommandó központjában a fás autók is aszfalton járnak. A szerző felvétele
    Kommandó központjában a fás autók is aszfalton járnak. A szerző felvétele

 

Figyelmet fordítottak a községbeli kövezett utakra, dolgoztak a kovásznai bejárat felőli és a katolikus templom felé vezető szakaszon is. Sikerült utat javítani a Csángók falurészen, ahol a hétvégi házakhoz vezető utcákat is rendbe tették – számolt be a polgármester. Önerőből elkészítették a tervet egy szennyvíztisztító építésére. A közvilágítás égőit takarékosra cserélték. Megkezdték egy garázs építését, ahol tűzoltóautó, kisbusz, erőgép parkolhat. Főleg télen fontos, hogy megfelelő helyen állomásozzanak a járművek, ellenkező esetben a nagy hidegben be sem tudják indítani azokat.
Megerősítik a régi állomás környékén, a kisvasúttal párhuzamosan futó vizesárok oldalát, már volt eset, hogy nagyobb esőzés idején földcsuszamlás következett be. Azt is elmondta, a kovásznai polgármesteri hivatal odafigyelésének köszönhetően a lehető legjobb körülmények között lehet Kovásznáról Kommandóra autózni. Az átereszeket kicserélték, a sáncokat kiásták, az útra kavicsréteget terítettek, amit tömörítettek. Olyan, mint az aszfalt, percek alatt elérhetik a várost a kommandóiak, de jelentősen csökkent az idő, amely alatt például a mentő, ne adj’ isten a tűzoltóautó elérhet az erdők falujába – dicsérte a kovásznai városházát Kocsis Béla.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-07-13: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Diákok idénymunkán

Építkezéseknél, kereskedelemben érdekelt cégeknél, turizmusban és készruhagyáraknál dolgoznak háromszéki diákok a nyári szünidő kezdete óta. A megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal legfrissebb összesítése szerint eddig tíz cég alkalmazott idénymunkára összesen 85 fiatalt, zömük 18 évnél fiatalabb tanuló, illetve négy egyetemistát is foglalkoztatnak.
2017-07-13: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Isten hozta, elnök úr

Két és fél évvel az elnökválasztást követően Klaus Iohannis Székelyföldre látogat. Pontosabban – az elnöki hivatal szóvivőjének hivatalos közlése szerint – Kovászna és Hargita megyébe. Aztán még sebtében, napnyugta előtt tovanyargal a szomszédos Vrancea megyei mărăști-i mauzóleumba, ahol az első világháború egyik legnagyobb romániai ütközetének centenáriumi megemlékezésén vesz részt, hogy tisztelegjen a harcokban elesett román katonák emléke előtt. És – fűzzük hozzá mi –, hogy elejét vegye az esetleges vádaknak, melyek a nagyrománok oldaláról érhetnék, és újfent bizonyítsa, szász származása, székelyföldi látogatása ellenére is igaz román hazafi ő.