A britek bírálják az EU földközi-tengeri műveletét

2017. július 14., péntek, Világfigyelő

A brit parlament alsóházának EU-ügyi bizottsága szerint nem hatékony, sőt, esetenként a céllal ellentétes hatású az Európai Unió (EU) Sophia nevű, az embercsempészet ellen indított földközi-tengeri művelete.


A bizottság Londonban nyilvánosságra hozott tanulmánya szerint a 2015-ben kezdett tengeri műveletnek csekély hatása volt a migráció megfékezésében, és ez éppen a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség hivatalos adataiból derül ki. A testület által idézett Frontex-adatok szerint a Földközi-tenger középső medencéjében tavaly minden korábbinál nagyobb arányú illegális migrációt ész­leltek: 2016-ban ezen az útvonalon 181 436 ember érkezett Európába, 18 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Az alsóházi bizottság véleménye szerint a Sophia művelet nem gyakorolt érdemi elrettentő hatást az embercsempész-hálózatok működésére és üzletmenetére sem a mediterrán térség középső útvonalán. Az uniós fellépés akaratlan következményeként – tekintettel arra, hogy a Sophia művelet keretében sok hajót megsemmisítettek – az embercsempészek most már sokszor tengeri közlekedésre alkalmatlan, ócska vízi járműveken bocsátják útjukra a migránsokat, és ez a halálesetek számának növekedéséhez vezetett – áll a bizottsági jelentésben.
A brit alsóház EU-ügyi testülete szerint a haditengerészeti művelet nem is a megfelelő eszköz a Földközi-tenger középső területein zajló migráció kezelésére, mivel az embercsempész-hálózatok a szárazföldön működnek, és így ellenük aligha lehet érdemi felderítő tevékenységet folytatni a nyílt tengeren. A bizottság mindezek alapján arra a véleményre jutott, hogy az embercsempész-hálózatok „üzleti modelljének” felszámolásához Líbia déli, szárazföldi határán van szükség összehangolt fellépésre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2017-07-14: Világfigyelő - :

Soha nem rendezett ekkora sportversenyt Magyarország (Lázár János a vizes világbajnokságról)

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarország soha nem rendezett akkora sportversenyt, mint amekkora a ma kezdődő vizes világbajnokság lesz. Lázár János tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy Magyarország Mexikó visszalépése után „beugróként” rendezi meg a világbajnokságot. Magyarország ezzel mindenképpen rekordot dönt – jegyezte meg.
2017-07-14: Világfigyelő - :

Trump: Putyin inkább Clintont szerette volna elnöknek

Donald Trump amerikai elnök azt állította egy szerda esti tévéinterjúban: Vlagyimir Putyin orosz államfő inkább a demokrata párti Hillary Clintont szerette volna az Egyesült Államok elnökeként látni a tavalyi választás után.