Hallották hírét az eresztevényi Gábor Áron-síremlék melletti kopjafaerdőnek, s ők, bár a nemzettől elszakíttattak, határral elválasztattak, de hű és jó magyarok maradtak, ezért hát kötelességüknek érezték jelt állítani.
Két felvidéki település civil szervezete, a csatai székhelyű Sólyom Gyermekei Polgári Társulás és a nádszegi Mátyusföld Magyar Összefogás Polgári Társulás az első Góbé tábort szervezve, busznyi gyerekkel indult Erdélyt felfedező és a még itt nem jártakkal megszerettető körútra, jártukban-keltükben útba ejtették Eresztevényt is, ahol az Emlékezés erdejében a már előre felállított, a sepsiszentgyörgyi Sánta Barna által faragott kopjafát avatták fel. A kis, bensőséges ünnepre a felvidékiek is dallal-szavalattal készültek, de háromszéki barátaik is meglepték őket: a Kelemen Alpár vezette szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör katonanóta-csokorral fogadta, Kovács Attila és baráti társasága étellel-itallal látta el a hosszú útról érkezetteket. A Góbé tábor szervezői amúgy rendszeres Erdély-járók, a Sólyom Gyermekei társulás elnöke, Okos Csaba nemrég a Garam és a Duna mentén széles körű gyűjtést hirdetett meg, az adományokat Böjte Csaba gyermekotthonaiba juttatták el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.