Szankciók Irán ellen

2017. július 19., szerda, Világfigyelő

Az Egyesült Államok új gazdasági szankciókat foganatosít Irán ellen a ballisztikusrakéta-programja miatt. Az amerikai pénzügyminisztérium közleményben jelentette be a döntést, leszögezve, hogy a ballisztikusrakéta-program mellett Irán hozzájárul a térség feszültségének fennmaradásához is.


A tárca 16 iráni vállalatot és személyt jelölt meg, amelyek megítélése szerint támogatnak „törvénytelen iráni szereplőket vagy iráni székhelyű nemzetközi bűnszervezeteket”. A szankcióval sújtottak között egyesek az iráni Iszlám Forradalmi Gárdának nyújtottak támogatást drónok és katonai felszerelések kifejlesztésével, gyors reagálású hadihajók gyártásával és karbantartásával, valamint elektronikus alkatrészek biztosításával. Mások „az Egyesült Államokból vagy Nyugat-Európából ellopott szoftverprogramokat értékesítettek az iráni kormánynak”. A szankciók értelmében a megjelölt vállalatok és egyének valamennyi, esetleges amerikai tulajdonát vagy érdekeltségét befagyasztják, és megtiltják a velük folytatott tranzakciókat is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2017-07-19: Világfigyelő - :

Bírálja a civil szervezeteket Németország és Ausztria (Migrációs válság)

Bírálta a civil szervezetek Földközi-tengeri tevékenységét és elutasította az Afrikából érkező gazdasági migránsok befogadását egy tegnapi nyilatkozatában Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter. Hasonló gondolatokat fejtett ki az osztrák belügyminiszter, aki szerint közvetlen együttműködés tapasztalható a Földközi-tenger líbiai partjainál embercsempész bandák és civil szervezetek között, amelyek ezért büntetést érdemelnek.
2017-07-19: Világfigyelő - :

Törökország a teljes jogú EU-tagságra törekszik

Törökország célja a teljes jogú európai uniós tagság, és nem hajlandó elfogadni egy alacsonyabb szintű partnerségi viszonyt – jelentette ki Ömer Celik török EU-ügyi miniszter tegnap Brüsszelben. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság rendezvényén a tárcavezető hangsúlyozta, hogy a vámunió tervezett kiterjesztése szükséges az Európai Unióval, de semmiképp nem jelenti a tagság alternatíváját.