Demeter J. Ildikó
Ha a pohár teli felét nézzük, akár elégedettek is lehetnénk Klaus Iohannis államfő székelyföldi látogatásával: jól fogadta a székely himnuszt, egyetértett a decentralizációval, aggodalmát fejezte ki a fiatalok gyatra romántudása miatt, megdicsérte a tájat és az itt élő szorgalmas embereket, mérsékletre és együttműködésre biztatott románt-magyart, elítélte az intoleranciát, párbeszédet ígért és megoldások keresését – és ez máris több, mint amennyit bármelyik elődje tett.
De ott van a pohár üres fele: az etnikai alapú autonómia határozott elutasítása, a magyar sérelmek egybemosása a székelyföldi románok sirámaival, a román állampolgárság hangsúlyozása, a hozzá intézett kérések és várakozások elhárítása, a Székelyföld kifejezés gondos kerülése, az egész távolságtartó magatartás, amit tiszteletteljes és barátságos hangneme mellett tanúsított. Lényegében ez is jobb, egészében véve tisztességesebb magatartás, mint amihez az utóbbi 27 évben szoktunk: Ion Iliescu bátorította a nacionalizmust, Emil Constantinescu nem tudta leszerelni, Traian Băsescu heherészéssel takargatta. Klaus Iohannis annyiban következetes, hogy megválasztása előtt sem mutatott érdeklődést a magyarság iránt, és most sem próbál hiú reményeket kelteni. Ezt akár javára is írhatnánk, hiszen valóban nem rajta, hanem a (magyar ügyekben mindig elfogult és gyanakvó) parlamenten múlik többek között az ország közigazgatási felosztása és sok más olyan törvény elfogadása, illetve alkalmazása, amely előrelépést hozna a kisebbségi jogok érvényesítésében. Mégis fontos az államfő hangja, állásfoglalása ezekben a kérdésekben is: ha a kormány kapkodó pénzügyi politikáját, a korrupciós bűnök elkenésére irányuló erőfeszítéseket, a plágiumot és a hazugságot elítéli, akkor – gondosan, rátartian építgetett hírneve csorbulása nélkül – nem hunyhat szemet a magyarságot érő sorozatos jogsértések, a nyilvánvaló egyenlőtlenségek és visszásságok fölött. És bizony, e vonatkozásban sokat kell még pótolnia.
Talán túl sokat várunk el tőle, de azt igenis kötelessége észrevenni, ha a dolgok nem mennek jól, és az is látható, hogy a kínos kérdések halogatása nem vezet sehova. Ha egy kisebbség elnyomottnak érzi magát, azért nem lehet csak őt vádolni. A székely zászlót nem mi, magyarok akartuk politikai töltettel felruházni: ha a román állami szervek – a prefektus, a bíróságok, a habzó szájú hazafiak – nem tiltják és üldözik minden eszközzel, nem rakódik rá az a jelentés, amit a román–magyar vitában semlegességre törekvő államfőnk kifogásol, és ugyanez a helyzet az iskolákkal, utcanevekkel, anyanyelvhasználattal is.
A fordított logikát ugyan megszoktuk a balkáni eszköztárban, de nem szívesen fogadjuk egy erdélyi – és szintén kisebbségi – személytől, akinek két és fél éve feltétel nélkül bizalmat szavaztunk. Szeretnénk látni, hogy megérdemelte.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
