Magyar iskolák veszélybenStratégiák vannak, ­cselekedni kell

A sokat ígérő oktatási panelt Csíky Csengele, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium szülői közösségét képviselő, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport vezetője moderálta, aki szerint a romániai oktatási törvény kusza és ellentmondó, meggyőződése, hogy a jogok érvényesítéséért a jelenleginél sokkal nagyobb összefogásra van szükség, és javasolta, hogy a fórum résztvevői fogalmazzanak meg egy közös szándéknyilatkozatot, egyfajta kiáltványt a magyar oktatás helyzetének orvoslása érdekében.
A meghívott előadók hol arról panaszkodtak, hogy tömegével készültek oktatási stratégiák, de ezek nem valósultak meg, hol a közép- és hosszú távú terveket hiányolták, egyedül Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke mondta ki nyíltan: tervek, stratégiák bőven vannak, de hiányzik egy egységes koordináció, amiben minden érintett fél felelősséget vállal, és az adott területen meg is teszi a szükséges lépéseket.
Csáky Csongor, a magyarországi Rákóczi Szövetség főtitkára arról számolt be, hogy szervezetük programjainak köszönhetően az elmúlt években a Kárpát-medencében növekedett a magyar iskolát választók száma. Andrási Benedek, a Magyar Unitárius Egyház oktatási tanácsosa azt tette szóvá, hogy az oktatási törvény nem az oktatási tartalmakra koncentrál, hanem a költségvetésre, a pénz és nem az oktatás minőségének javítása határozza meg a központi stratégiákat. Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója, a Temes megyei szórványprogram egyik oszlopos tagja szerint nem egészséges külön tömbmagyar- és külön szórványstratégiában gondolkodni az oktatás terén, mert a szórványban is vannak többségi magyar közösségek és a tömbmagyarságban is szórványhelyzetek. A helyi és kistérségi fórumok, szakmai beszélgetések sokat segíthetnek a problémák megoldásában, olykor a helyi megoldások eredményesebbek a központból javasoltaknál – mondotta. Ferencz S. Alpár, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója, az RMPSZ stratégiai javaslattevő csoportjának tagja szerint az oktatási minisztérium túl sokat foglalkozik az oktatásra szánt pénzügyi lehetőségekkel és kevésbé az oktatási tartalmakkal. A magyar oktatás fejlesztéséhez politikai akarat és gazdasági eszközök kellenek, ami nem várható el a többségi nemzettől, mert nekik nem az az érdekük, hogy a magyar oktatás fejlődjék – hangsúlyozta Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora.
A Kós Károly Sátorban folytatott beszélgetés résztvevői nem tisztázták egyértelműen, hogy stratégiai tervekben vagy cselekvési programokban van-e leginkább hiány, ezért lapunk az RMPSZ elnökét kérte, tisztázza a helyzetet. Burus-Siklódi Botond: „Egy általánosan elfogadott, minden érintett fél részvételével megalkotott közoktatási tanácsra lenne szükség. Mi mutogatunk az oktatáspolitika irányába, az ő retorikájukban pedig egyre gyakrabban megjelenik, hogy ebben a szakma illetékes, de nem látjuk a konkrét együttműködést. Ott van valahol valakinek a fiókjában az új tanügyi törvény, majd egyszer egy hónapig közvitára bocsátják, és akkor mi azt mondjuk, hogy nem volt kellő időnk, hogy megfelelő szinten, megfelelő professzionalizmussal hozzászóljunk. Meg kellene alakítani a közoktatási tanácsot és annak a műhelyeit, munkacsoportjait, amelyek foglalkoznak a finanszírozással, a törvénymódosítás esetleges változásaival, az oktatás tartalmával. Mérföldkőnek neveztük a 2011-es oktatási törvény kisebbségi oktatásról szóló fejezetét, de ebből nem szabad engedni, semmiféle politikai paktumok árán nem szabad ezeknek sérülniük. Félő, hogy ezeknek a kilúgozása előkészülőben van, előrejelzések szerint politikai egyeztetések vagy valamiféle paktumok születnek, de erről nem tájékoztatnak. Egy ilyen tanács működésének az eredménye kellene hogy legyen a kölcsönös informáltság. Ahhoz, hogy úgy érezzük, bevontak a döntésekbe, meg is kellene szólítani minket, de ez nem igazán történik meg. Ha azzal zárunk le minden vitát, ami mindenkit érint, hogy fölösleges a mi szakmai hozadékunk, akkor ez nem hoz eredményt. (…) Az oktatáspolitika hiába mutogat felénk, vagy mi hiába mutogatunk az ő irányukba, ha nincs meg a közös felelősségvállalás, akkor nincs eredmény. Ezt lehetne helyére tenni egy oktatási tanács keretében.”