Emlékkopját állítottak Szőts Dánielnek

2017. július 21., péntek, Közélet

Újabb emlékkopjával gazdagodott a kisborosnyói Történelmi Emlékpark. Ezúttal néhai dr. vitéz Szőts Dánielnek, a Vitézi Rend erdélyi törzse oszlopos tagjának állítottak emléket. A tegnap délutáni ünnepségen az elhunyt vitéz társai, rokonok, barátok, a Vitézi Rend eszméivel szimpatizáló polgárok vettek részt. A kopjafát Bartha Árpád faragta.

  • A kisborosnyói emlékparkban. A szerző felvétele
    A kisborosnyói emlékparkban. A szerző felvétele

Székely Róbert lelkipásztor üdvözölte elsőként a jelenlevőket, „vitézeket, nemzetes hölgyeket és urakat, Nagyborosnyó alpolgármesterét, Kanyó Antalt, a vendégeket”. Elmondta, a kopjafa állításának ötlete Damó Gyulától – az emlékpark megálmodójától – származik. A nyugdíjas tanítóval folytatott beszélgetésekből vált számára tisztává a kopjafa állításának háttere: Dani bácsi sokat járt az emlékparkban, emlékfát is ültetett, de a Damó Gyulával tartott baráti viszonya, az egymás iránti tisztelet vezérelte leginkább az ötletgazdát, akinek kezdeményezését a Vitézi Rend erdélyi törzse is felvállalta.
Rövid áhítattal folytatódott a rendezvény, nem mindennapi módon az elhangzott egyházi énekek dallamát Márk Norbert vadászkürtből szólaltatta meg. Damó Gyula beszédében „Dani bátya” jelmondatát idézte: „cselekvésben kell élni és szolgálni nemzetünket”. Ennek szellemében élte életét tiszti főorvosként, a Vitézi Rend tagjaként is. A kopjafa jelzi, hogy földi élete véget ért ugyan, de az emlékezetben továbbra is élni fog – hangoztatta.
Székely Zsolt, a Vitézi rend erdélyi törzsének főkapitánya így értékelte dr. Szőts Dániel életútját: a pályát megfutotta, a harcot megharcolta, a hitét megtartotta. 15 millió magyarnak volt testvére, s fájlalta a nemzet fogyását – méltatta az Úz völgyének veteránját. A Vitézi Rend a kopjafa állításával rója le tiszteletét – emelte ki.
Nyáguly Vilmos felelevenítette, tíz évvel ezelőtt járt először a kisborosnyói emlékparkban dr. Szőts Dániel társaságában. Melegedett a szíve, amikor látta, mire képes egy idős ember egy pár száz lelkes faluban. Jeleket állít arra érdemes, a nemzet asztalára valamit letevő embereknek, a magyar történelem sorsdöntő eseményeinek. Dani bácsi és Damó tanító bácsi ezért vált eszményképévé – jelentette ki. Nyilvánosan tett fogadalmat: ezentúl minden Dániel-napon ott lesz az emlékparkban. Mindezek után Búcsú Dániel barátomtól című versét olvasta fel.
Az ünnepi beszédeket követően a kopjafa leleplezésére, majd koszorúzására került sor. A Vitézi Rend mellett a Szőts család, Kanyó Antal alpolgármester, az elhunyt ismerősei, barátai helyezték el az emlékezés koszorúit, virágait.
Az ünnepség végén Ferenc Botond és Tánczos András szavalt. Az áldás után a himnusz hangzott el, először vadászkürtből, majd a résztvevők torkából is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2017-07-21: Közélet - Hecser László:

Közel ötvenmillió fejlesztésre (Erdővidék)

A fejlesztési minisztériumon keresztül a 2017–2020-as időszakban Kovászna megye 392 millió lejt, ebből pedig Erdővidék 48,18 millió lejt kap. A kisrégióban a legtöbb pénz Barótra érkezik, de jut Vargyasnak, Bardocnak, Baconnak és Bölönnek is, Nagyajta viszont kimaradt.
2017-07-21: Közélet - Szekeres Attila:

A csángó festő

Antal Imre, a csángó festő címmel nyílt kiállítás Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban tegnap délután. A tárlat anyagát Szepes Hédi művészettörténész válogatta néhai Németh Géza református lelkipásztor és felesége, Kriza Judit gyűjteményéből.