Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Banner Zoltán: Antal Imre festő- és grafikusművész

2017. július 22., szombat, Képzőművészet

A moldvai és a gyimesi csángók huszadik századi művelődéstörténetében Antal Imre az első olyan hivatásos festő és grafikus, aki magát az életformát absztrahálja, tagolja, szellemíti művészi formák rendszerévé.

  • Templom előtt (1982)
    Templom előtt (1982)
  • Két nemzedék (1985)
    Két nemzedék (1985)

Osztályfőnöke és Kallós Zoltán biztatása és útbaigazítása nyomán jutott el a marosvásárhelyi művészeti szakközépiskola műhelyébe, majd a Csíkszereda-központú Hargita Műhelybe. 1968-ban egyszerre több gyimesi általános iskolában tanított rajzot, növendékei jelentős hazai és nemzetközi gyermekrajzversenyek díjait nyerték meg. Ő maga is végleg megérkezett az immár kibontakozó művészetének szülőföldjére, amelynek belső tájaira, őselemei­re, motívumaira, indítékaira és szellemi-formai sugallataira éppen tanítványai fantáziája, az általuk gyűjtött és ábrázolt tárgyak, relikviák, legendák, balladák és szokások közvetítésével talált rá.
A hatvanas évek végén Antal Imre is, akárcsak az erdélyi fiatal magyar művészek java, azt az ars poeticát tartotta magára nézve kötelezőnek, amely szerint a képzőművészeti műveltségben, fogékonyságában elmaradott s hagyományosan konzervatív ízlésű erdélyi társadalomnak olyan közérthető, közérdekű vizuális művészeti kultúrát kell közvetíteni, amely az európai művészi gondolkodás forradalmainak, újításainak, vonulatainak szintéziséből fakad. Az avantgárd első hulláma, a párizsi iskola és a háború utáni absztrakt expresszionizmus jelenségeinek feldolgozása volt a ki nem mondott, írásban tételesen meg nem fogalmazott, de kötelező program. Ezeknek a stiláris mozzanatoknak a foglalatában születik újjá a most az elődökhöz képest másképp felfedezett hegyi táj festészete és portréi.
Vásárhelyi tanulmányait követően Antal Imre főleg a modernizáció élén járó Nagy Pál, Balázs Imre, Péterffy László, Ambrus Imre, Albert László, majd Gaál András és Márton Árpád korai képeiben szemlélte, élte át s találta megszívlelendőnek az erdélyi piktúra megújulási folyamatát. Így már első korszakának olajfestményei (Kontyolás, Ajándékszedés, Csíksomlyói búcsú, Ballada, Élet dala, Fiatalok) egyfajta analitikus síkra bontásból származó foltok, ecsetnyomok, felülettöredékek újrakomponálásából állnak össze. Ezek a barnák, sárgák, feketék árnyalataiból szőtt, szőttesekre emlékeztető dekoratív életképek a népszokásokat, közösségi hétköznapokat és ünnepeket jelenítik meg.
A festői kibontakozás előtt egy éveken át tartó grafikai sorozatban gyümölcsözteti az ő egyéni szabadiskolájában megtáltosodott gyermekek színes és fekete-fehér munkáiból feltáruló titkos jelek olvasatát. Ezek a linómetszetek, majd fametszetek nagy feltűnést keltettek a hetvenes években, hiszen az elvonatkoztatás merészsége s ugyanakkor a folklorisztikus ihletettség az erdélyi művészet megújulásának élvonalába emelte a remeteéletet élő Antal Imre munkásságát.
A későbbi, nagy fehér vagy nagy fekete (ég és föld) foltokat behálózó-értelmező, hajszáleres vonalhálóval ritmizált, nagy méretű tusrajzok felületi kultúrája a nagy kínai és japán művészekkel, például Hokusai önmagát megszemélyesítő, természetátvilágító mélységével rokon. S noha sohasem hiányzik a telihold vagy a „telinap” motívuma – az égitestek nem a fény forrásai, hanem a várakozás, a szorongás, a sikoltó vészkiáltás pecsétjei.
Többéves kihagyás után, az 1990-es évek elején a Makói Művésztelepen talált ismét magára és kezdett újra festeni. Előbb kipróbált motívumai, az építészeti és arcképi elemek egymásra vetítése foglalkoztatja. Később egy festőgrafikai műfaj, az olajpasztell lehetőségeivel tárja szélesre színben és motívumaiban tökéletesen újraálmodott festői világának kapuját.
„Antal Imre festményei olyan vegyes technikával készülnek, amelyben egyesíteni tudja az akvarell könnyedségét, a híg olajfestékkel való lazúrozás áttetsző festőiségét az olajpasztell szálkásrajzosságával, és ez a szinte szemünk láttára megszülető, hallatlanul friss hatás tökéletes összhangban van a formákkal (…), a festmények szélein észrevétlenül megbúvó, elvesző, majd felbukkanó, a természeti környezetet csak sejtető ívekkel és fényzuhatagokkal és a színek hangulati hatását a messzemenőkig kiaknázó, hideg-meleg ellentétre építő színhasználattal és tónuskontrasztokkal” – írja róla Székely János.
A XX. század első felének nagy áramlatai közül kétségtelenül az expresszionizmus és a szürrealizmus absztraktba torkolló stílusváltozatai felelnek meg leginkább annak az életérzésnek, amelyet a század második felének határon túli magyar nemzetiségi történelme, jelesül az erdélyi társadalom és kultúra veszteségei, csonkulásai, fájdalmai gerjesztettek a legkiválóbb alkotóegyéniségekben. Ennek az álom és valóság között lebegő kifejezési technikának a kidolgozása robbanásszerűen veti szét Antal Imre képformáit, mélyíti, szellemíti új festői birodalmát. A legcsodálatosabb az, hogy ez az imaginárius szféra tökéletesen egybevág a gyimesi élettér körvonalaival, hiszen a leggyakoribb képtípus továbbra is a Kaszás, a csíksomlyói búcsúra zarándokló Keresztalja, a Pünkösd, a Madárijesztő, a Pásztor stb. motívumkörbe helyezhető, de az új témák, mint például a Menekülés Egyiptomba, a Kiválasztott és a többi, a makói művésztelep négy éven át tartó évfordulós programjába illeszkedő történelmi kompozíció (Honfoglalás, 1848–49-es szabadságharc, Szent István, az országépítő, 2000 éves a kereszténység) éppúgy személyes mitológiájának kiteljesítője, mint az elvontabb alakzatok (Örömhír, A harangok alászállanak, A vég, Ima az utódokért stb.).
Egyébként éppen az adja Antal Imre kilencvenes évekbeli, máig tartó szürrea­lista-metafizikus-orfikus korszakának ikonográfiai és az egyetemes magyar kortárs művészet spektrumának ívére jellemző jelentőségét, hogy egy olyan ősi életforma attribútumaiból elvont nyelvi leleménnyel frissíti fel a századforduló fáradt festőiségét, amelynek esetlegesen hagyományos vagy csak némileg modernizált művészi leltára csupán a szűkebb körű erdélyi piktúra térképét egészítené ki a Gyimesek s a Gyimes-völgyi csángók sorsától ihletett különösséggel, végtelen lehetőségeket kínálva Antal Imrének az egész életére vállalt hűség maradéktalan átkonvertálásához a korszerű magyar és közép-európai alkotói hivatás értékeire.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri meg az idei elnökválasztást?









eredmények
szavazatok száma 717
szavazógép
2017-07-22: Kiscimbora - :

Zelk Zoltán: Kutyaváros

A hold nem tudta mire vélni a dolgot, a csillagok is összesúgtak-búgtak csodálkozásukban, s alig várták, hogy fölszálljon hozzájuk a szél, s elmondja, mi történt az erdőben. De hát a szél csak másnap repült fel hozzájuk, addig mit se tudhattak a különös eseményről. Szerencsére én előbb találkoztam a széllel, nekem elmondta, s így én is elmondom nektek.
2017-07-22: Képzőművészet - :

Illyés Gyula: Csángók

Kivánkoztam a csángókhoz,
a künnrekedt pusztázókhoz,
Bukovinát sose láttam,
bele mégis visszavágytam.