Ez volt az első alkalom, hogy nyilvános vitát folytattak a két politikai alakulat vezetői, az eszmecsere pedig igazi „tusványosi” eseménynek bizonyult: noha volt egymásnak feszülés, adok-kapok, a beszélgetés mindvégig civilizált, kulturált hangvételben folyt, a nézetkülönbségeken túl pedig több kérdésben is közös álláspontra helyezkedtek. A vita egyik konkrét hozadéka az is, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt és európai pártcsaládja, az Európai Szabad Szövetség (EFA) támogatja a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés nemrég indult aláírásgyűjtési kampányát – mint ismert, a kezdeményezés célja, hogy rávegye az Európai Uniót, hogy a tagállamokra kötelező érvényű kisebbségvédelmi szabályozást vezessen be.
A két politikust három újságíró: Kozán István, Cseke Péter Tamás és Makkay József faggatta, így több téma felmerült, de egymás szavaira is reagáltak. Az első kérdések egyike azt firtatta, minek köszönhető a masszív RMDSZ-es részvétel az idei Tusványoson: Toró T. Tibor azt hangsúlyozta, hogy a tábor mindig is nyitott volt, és küldtek meghívót az RMDSZ vezetőinek, csak nem mindig éltek vele. Porcsalmi Bálint úgy látja, az RMDSZ és a Fidesz kapcsolatának rendeződése is hozzájárult az erőteljesebb részvételhez, de a beszélgetések témái között is vannak olyanok, amelyekben megkerülhetetlen a szövetség. Lehet-e ez egy intézményes párbeszéd kezdete a két párt között? – szinte adta magát a következő kérdés.
Toró T. Tibor szerint nem lehet vissza­hozni azt a szervezeti egységet, amely régen jellemezte az erdélyi magyar közéletet, de valamiféle akcióegység kialakítására, munkamegosztásra törekedni kell – példaként Klaus Iohannis székelyföldi látogatását említette, utalva Szilágyi Zsolt EMNP-elnök nyílt levelére és a térség elöljárói által felvetett problémákra, amelyek kiegészítették, erősítették egymást. Porcsal­mi Bálint is úgy látja, nem érdemes azon siránkozni, hogy visszahozzák azt, ami volt, inkább pontszerű megállapodásokat lehetne kötni, megosztani a munkát – példaként a Minority Safepack kisebbségvédelmi kezdeményezést említette, kérve is a Néppárt segítségét az aláírásgyűjtésben. Toró T. Tibor azonnal reagált, amint azt korábban is hangoztatta, valamiféleképpen Tusványos szellemi termékének tekinti azt, hiszen e szabadegyetemen már akkor beszéltek róla, mikor felmerült az európai polgári kezdeményezés lehetősége, így természetes, hogy az ügy mellé állnak, már európai pártcsaládjuk, az EFA támogatását is megnyerték. A párbeszéd intézményesítésének kérdésében viszont eltérőek az álláspontok. Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum sorsát felvető kérdésre Porcsalmi Bálint azt hangoztatta: kell ugyan beszélgetni, de tisztázni kell, mi a cél, melyek a jogosítványai egy ilyen kerekasztalnak, és túl is kell lépni az egyeztetéseken, a közös munka legyen az első helyen. Toró T. Tibor viszont az intézményesített párbeszéd fontosságát hangsúlyozta annak érdekében, hogy a kétpólusúvá vált erdélyi magyar közéletben – fontos ügyekben ne húzzák két irányba a szekeret, mint történik például az autonómia ügyé­ben, hogy a meglévő statútum mellé készült még egy autonómiatörvény. Az akcióegység lenne a közös nevező, ahhoz azonban valamiféle kiegyezés kellene, de annak meg előfeltétele az is, hogy partnerként viszonyuljanak egymáshoz, és a néppártosok kerüljék az RMDSZ-t megbélyegző nyilatkozatokat – labancok, Bukarestben jól érzik magukat stb. – replikázott Porcsalmi.
Kisebb adok-kapok alakult ki arra a kérdésre is, amely arra irányult, hogy milyen Erdély-képet képzelnek el. Toró T. Tibor a Néppárt történelmi régiókon alapuló föderatív államberendezkedést szolgáló, kampányban is tematizált programját említette, és úgy vélte, az RMDSZ esetében a szlogen nem találkozik a tettekkel. Porcsalmi azzal érvelt, hogy programjuk konkrét intézkedéseket tartalmaz, amelyek Erdély fellendítését célozzák, és a románság megszólításának fontosságára hívta fel a figyelmet, emlékeztetve: a legutóbbi magyarellenes hisztéria éppen erdélyi román képviselőktől indult. Toró azzal válaszolt, hogy nem a központosító román pártokkal kell keresni a szövetséget, amelyek Bukarest érdekeit követik, hanem az erdélyi román regionalisták körében kell partnerekre lelni – azt azonban maga is elismerte, hogy ők egyelőre kevesen vannak. Porcsalmi Bálint viszont utópiának nevezte, hogy valaha is létrejöhet egy erdélyi román regionális párt, amellyel szövetkezni lehetne.
Egyetértett viszont a két politikus abban, hogy a 2018-as év – amikor Romániában nagyszabású állami centenáriumi ünnepségek zajlanak majd – új kihívásokat jelent az erdélyi magyar közösség számára, amelyre a politikumnak fel kell készülnie. Porcsalmi Bálint úgy látja, mivel nincs egy komoly országprojekt, ami uralhatná a centenáriumot, az űrt hazafias szólamokkal, esetleg magyarellenes retorikával töltik majd ki. Jövőre Magyarországon választásokat rendeznek, és kialakulhat egy olyan kommunikációs spirál, amelynek mi ihatjuk meg a levét. Ezt kellene valamiképpen megelőzni, ellensúlyozni ezt a kampányt, illetve az alternatív médianyilvánosságot kihasználva – nem muszáj feltétlenül a Realitatea hírtelevízió kivégzőosztaga előtt bizonygatnunk igazunkat – a románok felé is eljuttatni a magyarság üzeneteit. Toró T. Tibor is hasonlóan látja a kérdést, javasolta, hogy a magyar pártok, a szellemi elit és a magyarországi együtt gondolkodjanak, és közös stratégiát találjanak ki arra összpontosítva, hogy az évforduló nemcsak veszélyforrás lehet, hanem esély is: új kezdet, kitörési lehetőség – a nagy nyomás ugyanis az ellenállást, az összefogást is erősítheti.