A hagyományhoz híven a vajnafalvi román közösség idén is megszervezte az Illés-napi juhászlakodalmat. A szombat-vasárnap zajlott esemény nagy tömeget mozgatott meg, a helybeliek, vendégeik mellett a gyógykezelésre érkezett turisták is éltek a lehetőséggel, kilátogattak a juhászlakodalom helyszínére, a Tündérvölgybe. A rendezvényt a Iustinian Teculescu Keresztény és Kulturális Egyesület szervezte a Kovászna Megyei Juhtenyésztők Egyesületével. Hangsúlyt fektettek a kulturális jellegre, nem adtak helyet a bóvlikat kínáló zsibárusoknak, az elárusítóhelyeket kézművesek, hagyományos termékek készítői foglalhatták el – huszonöt népi mester mutatta be portékáit.
A vajnafalvi juhászlakodalom hagyománya évszázadokra nyúlik vissza, ilyenkor, Illés napja környékén a hegyekben legeltető juhászlegények lejöttek a völgybe menyasszonyt választani, házasodni – tartják a helybeliek. Idén új megvilágítás is szóba került: a juhászlakodalom mindig jó alkalom, hogy a helyi románok szorosabbra fűzzék kapcsolataikat a hegyen túl élő nemzettársaikkal.
Az események sora szombaton kora délután kezdődött, öt órától számos együttes, előadó lépett színpadra. Akkorra a lacikonyhák is felkészültek a vendégek fogadására, a megszokott étkek mellett a hagyományos fogások is előtérbe kerültek: a parázson sült, túróval töltött puliszkagombóc (amelyet egyszerűen bulznak neveznek), a szárított juhhús (a pastrama), juh- és bárányhúsból, juhtejtermékekből készült finomságok. Egyedi látvány volt a juhok fejése, a tejből a bács helyben készített sajtot, ordát, a mellékterméknek számító zsendicét, amit a vendégek frissiben meg is kóstolhattak.
Vasárnap egész napos programot tartottak, az esküvős ház (amelyet erre az alkalomra szépen felújítottak) előtti téren bemutatták a hajdani juhászlakodalom minden mozzanatát, kezdve a menyasszony öltöztetésével, a násznagyok, keresztszülők felvonulásával, a lányok kegyeiért versengő legények erőpróbáin át a menyasszonykérésig, végül az Illés-napi hóráig. A színpadon a legkedveltebb román előadóművészek váltogatták egymást, a díszmeghívott Sofia Vicoveanca népdalénekes volt.
A juhászlakodalom vasárnap késő este hatalmas tábortűz gyújtásával ért véget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.