Visszaszorítaná Sepsiszentgyörgy önkormányzata a koldulást a városban: Antal Árpád polgármester szerint egyre több gondot okoznak a felügyelet nélkül hagyott, kolduló gyermekek, és ezt a kérdést nulla toleranciával kezelik.
Első körben a szülőket azonosítják, és a napszámostörvényt kihasználva olyan munkát ajánlanak nekik, amelyhez nem kell szakképzettség (például patakmeder-takarítást). Mivel bűncselekményről van szó, ha a szülők visszautasítják a felajánlott munkát, gyermekeiket sürgősségi elhelyező központba viszik, és kérni fogják a szülői jogok megvonását. Ez már hosszadalmasabb folyamat, és nem is a polgármesteri hivataltól függ, az eljárást azonban elindítják, mert a jelenségnek véget akarnak vetni. Az nem akadály, hogy a koldusok és családjaik egy része nem helybeli: a munkavállalási jog nem lakcímhez kötött. Antal Árpád elmondta: a helyi rendőrség feladata a koldusok azonosítása, de a lakosság segítségét is kérik, mert csak így járhatnak sikerrel. Mivel a kolduló gyermekek zöme a főtér, a park, az üzletek és az esküvők környékén tűnik fel, az önkormányzat a vállalkozókkal is tárgyal, és szórólapokat is nyomtat annak tudatosítására, hogy az adományozók csak bátorítják a koldulást.
„Idén már 13 gyermeket adtunk be a Borvíz utcai gyermekelhelyező központba, és közel 100 bírságot róttunk ki a szülőkre” – közölte Hadnagy István, a helyi rendőrség vezetője, hangsúlyozva, hogy ha minden harmadik járókelő megsajnálja egy-egy lejjel a gyermekeket, már érdemes kérincsélni. Többnyire gombát és erdei gyümölcsöt áruló szülők küldik koldulni a gyermekeket, ezért lehetőleg ne vásároljunk tőlük semmit, akkor majd odébbállnak. Idén kevesebben járnak, mert szekérrel már nem tudnak jönni, de igazán akkor lesz hatásuk a hatósági intézkedéseknek, ha a polgárok is megteszik a magukét. Aki koldust lát, csak tárcsázza a helyi rendőrség ingyenesen hívható telefonszámát (0800 800 767), és bízza rájuk a közbelépést.