A napenergiát is felhasználják egyes vonatok működtetésére Indiában, Újdelhi környékén már fel is szerelték a napkollektorokat az első szerelvény tetejére.
A napenergiával a szellőzőrendszert, a világítást és az információs kijelzőket működtetik. Felhős idő esetén akkumulátorra kapcsolják ezeket a berendezéseket, csak végszükségben használnak dízelmotort.
A napkollektorok felszerelésével szerelvényenként évi 21 ezer tonna dízelolajt takarítanak meg, csökkentve a károsanyag-kibocsátást – közölte az indiai államvasutak szóvivője. Elmondása szerint az elkövetkező fél évben legalább négy további vasúti szerelvényen helyeznek el napelemeket.
Indiában a vasút a fő közlekedési eszköz nagyobb távolságokon, a vonatokon naponta 23 millió ember utazik. Négyszázalékos hányaddal India a világ harmadik legjelentősebb károsanyag-kibocsátója.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.