Vargha Mihály múzeumigazgató rövid felvezetőjéből megtudhattuk: a most látható gyűjtemény eredetileg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban volt látható, de mivel a kiállítás Zabolához, Felső-Háromszékhez is kötődik, fontosnak tartották, hogy Sepsiszentgyörgyön is vendégül lássák. A tárlat abban különbözik az első világháború centenáriuma alkalmából szervezett eddigi rendezvényeiktől, hogy míg a korábbiakon elsősorban a front, az ottani stratégiai mozgások, egyes hadvezetők és hadtestek hősiessége volt reflektorfényben, itt egy háromszéki egyszerű ember látószögéből, mintegy belülről látjuk azt a hihetetlen kataklizmát, amit a világháború jelentett. Egyfajta időutazásra hívnak a levelek, amelyek nemcsak a háború szomorú tényeiről mesélnek, hanem a zabolai Pozsony Ferenc (1893–1978) tüzér mély humánumáról, hitéről is tanúskodnak, ami kitűnik a sorok mögül. Vargha Mihály elismeréssel szólt a tárlat kurátorainak és látványtervezőinek munkájáról is, továbbá elmondta, hogy ezúttal nem szórólap társul a kiállításhoz, hanem egy könyv, amelyben nyomtatásban is elolvashatóak a levelek.
A könyvbemutatón a kiállítás ötletgazdáit és kurátorait, dr. Bereczki Ibolyát, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettesét, valamint dr. Pozsony Ferenc akadémikust József Álmos sepsiszentgyörgyi helytörténész kérdezte, aki a beszélgetés elején bevallotta, hogy a centenárium alkalmából megjelent számos könyv közül ezt a 279 levelet, tábori postai lapot és képeslapot tartalmazó kötetet tartja a legérdekesebbnek és legértékesebbnek. Pozsonyi Ferenc saját bevallása szerint elfogult a kiállítással kapcsolatosan, hisz nagyapja levelezéséről van szó, amely hol rejtve, hol nyíltan máig fennmaradt a család tulajdonában. Nagyapja 21–24 éves korában írott leveleinek egyik nagy érdeme, hogy nyoma sincs bennük heroizálásnak, csupán egy zágoni gazdaember egészséges életszemléletét tükrözik, aki ennek megfelelően igyekezett helytállni a háborúban is. Bereczki Ibolya a tüzér által feljegyzett hétköznapi események és a történelem összekapcsolódásáról, a katona baráti hálójáról, valamint gasztronómiai emlékeiről is mesélt, megemlítve, hogy a kiállítás szentendrei megnyitóján a levelekből megismert korabeli ételeket is megkóstolhattak az érdeklődők. Szerinte a centenárium alkalmat adott arra, hogy a hadtörténészek mellett a néprajzos szakemberek is bebizonyítsák, van mondanivalójuk, és tudnak újat mondani a világháborúval kapcsolatosan.
Dr. Bartha Elek egyetemi professzor, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese tárlatnyitó beszédében elmondta, a tudomány számára nagyon fontosak azok a források, melyek kiaknázására az évforduló alkalmából került sor, de identitástudatunk, nemzeti önismeretünk sem lehet teljes az elfelejtett háborúnak is nevezett első világháborúról alkotott képünk hiányában. Rámutatott: a hétköznapi történelem, a falvak-közösségek és kisemberek sorsa elsősorban a néprajztudomány eszköztárával megközelíthető, és semmilyen precíz dokumentációs munka nem képes hitelesebb képet adni a háborús hétköznapokról, a kisember túlélési stratégiáiról, mint ezek a személyes levelek.
Dr. Kinda István néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa egy sajátos hangvételű esszével járult hozzá az esemény rangjának növeléséhez, amelyet a levélíró Pozsony Ferenc gondolataira fűzött fel. A szakember kifejtette és érzékeltette is a levelekből vett idézetek által, hogy a kiállítás szemlélőiként mi igen szerencséseknek tudhatjuk magunkat, hisz úgy szerezhetünk tudomást a világháború mindennapjairól, hogy éltünket és szeretteink életét nem fenyegeti veszély. A zabolai múzeum helytörténeti gyűjteményének néhány tárgya is helyet kapott a kiállításon, amelyek első világháborús családi relikviaként szerves egységet alkotnak a levelekkel.
Bár úgy gondolhatnánk, hogy írott dokumentumokból nem lehet izgalmas, látványos kiállítást létrehozni, a kurátorok tárlatvezetése során ennek ellenkezőjéről győződhettünk meg: a kiállítótérben az írott emlékek jelentős része tárgyiasul, vagy különböző technikai eszközök által ajánlja magát a befogadónak. Az eseményen a székelytamásfalvi férfikórus is fellépett ifj. Tusa János vezényletével.