Nem utazhat Magyarországra Horváth Anna

2017. augusztus 2., szerda, Belföld

A legfelsőbb bíróság végzése értelmében nem utazhat Magyarországra a korrupcióval vádolt és ezért hatósági felügyelet alá helyezett Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere. A múlt hét végén hozott végzést honlapján tette közzé a legfelsőbb bíróság.
 

 

Horváth Anna az MTI-nek elmondta, hogy balatoni pihenésre szeretett volna utazni augusztus végén a családjával, ehhez kérte az engedélyt az őt vádoló korrupcióellenes ügyészségtől. Az ügy a kolozsvári táblabíróságra került, és a tárgyaláson jelen levő ügyész nem kifogásolta a kérést, így a bíróság azt első fokon jóvá is hagyta. A korrupcióellenes ügyészség mégis fellebbezett, és a legfelsőbb bíróság helyt adott ennek. A bíróság arról is döntött, hogy hatvan nappal meghosszabbítja az RMDSZ politikusa elleni hatósági felügyeletet.
Horváth Anna megerősítette az MTI értesülését, hogy a kolozsvári tárgyaláson azt is megkérdezték tőle, van-e magyar állampolgársága. Hozzátette: a legfelsőbb bíróság egyelőre nem indokolta meg a kiutazása megtiltására vonatkozó döntését. Ezt azért is sérelmezi, mert már tizedik hónapja kifogástalanul teljesítette az ellene hozott kényszerintézkedés minden részletét – mondta. „Ez arra utal, hogy pszichológiai nyomást kívánnak rám gyakorolni. Az elmúlt tárgyalások egyikén az ügyész meg is fogalmazta, hogy a bírósági felügyelet célja ebben az esetben az, hogy ellenőrzés alatt tartsák a megnyilvánulásaimat és a viselkedésemet. Ilyen passzusra nem hiszem, hogy bárhol is rábukkanhatnánk a büntetőeljárás törvénykönyvében” – nyilatkozta a politikus. A korrupcióellenes ügyészség befolyással való üzérkedéssel vádolja a volt alpolgármestert. A bíróságra tavaly karácsony előtt benyújtott vádirat szerint Horváth Anna hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserébe pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2017-08-02: Belföld - :

Közepes földrengés

A Richter-skála szerinti 4,6-os erősségű földrengés volt tegnap 13 óra 27 perckor Buzău megyében.
2017-08-02: Világfigyelő - :

Lövöldözés egy moszkvai bíróságon

Őreiktől kíséreltek meg fegyvert szerezni és megszökni egy közép-ázsiai eredetű bűnszervezet törvényszék elé kísért tagjai tegnap a Moszkva megyei bíróságon, az incidens során a biztonsági erők a banda három tagját lelőtték, két bűnözőt pedig súlyosan megsebesítettek és elfogtak.