Május és június folyamán tíz medvetámadást jelentettek az intézménynek, a szóban forgó vad esztenákra rontott, így juhokat (4), kecskéket (2), szarvasmarhákat (3) és disznókat (8) pusztított el. Mihai Pop erdészmérnök elmondta, más évekhez képest idén aktívabbak a medvék, mivel a szárazság miatt kevesebb az ivóvíz. Becslések szerint a megye területén 700—900 nagyragadozó él, ez a háromszéki erdők 140 000 hektáros összterületéhez képest soknak számít (tavaly 42 példányt lőttek ki). Az esztenákkal egyebek mellett az a gond, hogy bár a megengedettnél jóval több a kutya (öt helyett 10—12), azok nem idomítottak, és nem mindig tudják elzavarni a vadállatot, ráadásul a pásztorok is kövekkel dobálják a medvét, amit a szakemberek egyáltalán nem javasolnak. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdő közelében élő gazdák ne hagyjanak háztartási hulladékot kertjük végében, hogy ne szokjanak oda a medvék, mert a szemétben keresgélő vadak veszélyesebbek, mint az erdőben rejtőzködők. Amennyiben medvét észlelnek egy település határában, kérik, értesítsék az önkormányzatot, hogy tudjanak intézkedni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.