Naponta több tízezer résztvevőt várnak a harmadik alkalommal szervezett, csütörtökön megkezdődött kolozsvári Untold Fesztiválra. Emil Boc polgármester a lakosok felháborodása és aláírásgyűjtése ellenére sem hajlandó elköltöztetni a fiatalok körében népszerű rendezvényt.
Petíció indult azért, hogy az Untold Fesztivált ne a belvárosban szervezzék meg. „Ahogyan más kolozsvári fesztiválok – mint az Electric Castle vagy a MOX – jól működnek a városon kívül, mi, kolozsvári és a hozzá tartozó községek polgárai kérjük, hogy a fesztivált mozdítsák el a központból. Jelenlegi megrendezésének módja a város polgárai ellen irányul, jogsértő módon kiszorítja őket a köztereikről. A fesztivál ugyanakkor akadályozza a forgalmat, a városlakók pedig zajszennyezést kapnak több napon keresztül” – írják a kezdeményezők a petíció szövegében.
A fesztivál harmadik kiadására idén még nagyobb területet lezártak a Sétatérből, a beléptetőkapukat nagyjából 70 méterrel hozták előbbre. A petíció elindítója, Marius Oliviu az Adevărul lapnak elmondta, Kolozsvár infrastruktúrája elbír 300 000 embert, de 500 000-et nem. Oliviu szerint egyébként az Untoldnak jó a megrendezése, de ő és az aláírók olyan Kolozsvárt szeretnének, ahol mindenki jól érzi magát, nem csak a fesztiválozók. „Más aláíróknak az nem tetszik, hogy olyan városban fizetnek adót, amely egy magánfesztivált finanszíroz, ehhez pedig a város infrastruktúráját használja. Az embereknek az sem tetszik, hogy a városban a fesztivál miatt felmennek az árak” – mondta Oliviu.
Az augusztus 3-án megkezdődött fesztivál elmozdítását a néhány nappal korábban indított petícióban több mint 1300 helyi lakos támogatta. Emil Boc, a város polgármestere viszont úgy véli, hogy az Untold Fesztiválnak nagyobb a pozitív hozadéka, mint amennyi kellemetlenséget okoz. „Tiszteletben tartom azok véleményét, akik másképp látják az Untold Fesztivált. Ugyanakkor kitartok amellett, hogy a fesztiválnak nagyobb pozitív hozadéka van, mint amennyi kellemetlenséget okoz. Éppen ezért arra törekszünk, hogy megtartsuk a pozitív felét és csökkentsük a negatív hatásokat” – nyilatkozta Emil Boc a helyi tanács ülését követően.
A négynapos elektronikus zenei rendezvénysorozaton több mint kétszáz hazai és külföldi előadó lép fel tíz helyszínen. (Krónika)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.