Mondd meg az igazat, s elkábítják a fejed. Zsóka nénit gyógyszerezték, ettől kezdve ült a kerekesszékben, lógott a feje, képtelen volt kimondani egymás után két szót, nem aludt, de a szemét nem tudta kinyitni. A két kerék az előtérben levő asztal két lábához kötve, saját szóhasználatukkal: „rögzítve”. Az eszköz és a cél elérve, csak a szentesítés hiányzott. Meglett.
„Egy napot se mosoly nélkül” – Pelle Holm ajánlása. Két ember között a legrövidebb út a mosoly, amely gyógyít. Ahányszor tudom, annyiszor látogatom meg, ha nem kábult, mindig mosolyt csalok az arcára.
Egy-két nővér felettese utasításait megpróbálja a szeretet törvénye keretében érvényesíteni, ellenáll a kábításnak, kockáztatva, hogy kirúgják. Legtöbb nem ilyen. Az otthon munkahely. Meg kell tanulni egy-két jogi normát, viselkedési szabályt, házi fogást, „rögzítést”, azt kell csinálni, amit mondnak, s akkor nem kell félteni az állást. Hogy emberi méltóság is van? – ezzel a főnővérhez kell fordulni. Az első kérdésre válasza mindig az, hogy minden rendben, ha második kérdést akarsz föltenni, szaladj utána.
Amikor nincs elkábítva, lehet beszélni Zsóka nénivel, s „nem középiskolás fokon”. (16 évig dolgozott a Magyar Rádiónál, a bemondók háttere volt, akik gyöngéd szavakkal illették, jó lélek és mindig tettre kész – tanú rá, aki él még közülük.) Kértem a főnővért, ne kábítsák annyira. – A doktornő tudja. De nem fiatalkorúak nevelőintézete ez, és nem fogda – próbáltam érvelni.
Sok mindent láttam ebben az otthonban, mosolyt nem. Itt nincs cirógatás vagy simogató szó, a rideg, hivatalos viszonyulás az úr. Több mint egy éve egyet sem lépett, jó ideje az ágyban sem tud felülni egyedül. Gyógytornász nincs, mozgás semmi, következhet a fekély és a többi vele járó veszély. Minden, ami a halál ösvényén megtalálható, s ami azt megrövidíti.
Két napja a nővér három kiskanálnyi levest, ugyanannyi második fogást tett a szájába, s abbahagyta az etetést, mondván, nincs étvágya, mert látogatói voltak, s krémessel megetették. Karja az éhező etiópiai gyermekek karjára emlékeztet. Megkértem, hagyja ott az ételt, megetetem én. A másik nővér elvitte. – Ettél volna még? – Igen. Egy somlói galuska volt nálam, felét beadogattam, finomnak találta. Ekkor visszajöttek a nővérek a főnővér vezetésével, időt és energiát szánva arra, hogy ne etessem. – Talán az ebéd előtti etetőknek kellett volna szólniuk – mondtam, de ezt belügyekbe való beavatkozásnak tekintették és hevesen tiltakoztak.
„Mosolyogj, és az egész világ idiótának fog tartani” – valószínű, Vavyan Fable mondását vallja magáénak az otthoni gondozó személyzete, ne tartsa idiótáknak őket senki. A nénikével egy év alatt elérték, aligha tud valaha talpra állni. Amikor az otthonba került, segítséggel tudott lépni tízet, azóta egyet lépett, amikor elesett. A segítség itt kábítást jelent, nem azt, hogy lépjen. Ne keljen fel, nem esik el.
Érdekes a fontossági sorrend, itt például szigorú szabály, ha egy lakót keresnek telefonon, a telefont oda kell vinni neki. Helyes. Alighanem állásvesztéssel járna, ha valaki nem így tenné. Július 27-én 18 órakor a nővér tette a dolgát: – Zsóka néni, telefonja van. – Jaj, milyen jó, szia, életem, éreztem, hogy hívsz – még egy szót sem szóltam, időm sem volt megkérni a nővért, hogy két-három mondat után vegye vissza a készüléket, mert amint tudjuk, a néni kicsit zavart. Negyedóra eltelte után még mindig beszélgetünk. – Add vissza a készüléket a nővérnek. – Képtelen vagyok rá. A továbbiak már egy pszichés beteg mondatfoszlányai, számomra alkalom, hogy lássam, mennyire súlyos az eset. Nem jönnek válaszok a kérdéseimre, ami már önmagában sokatmondó. Olyasmiket kérdezek, amik megismételve válasznak is jók. Nem sikerül, mert azt mondja: – Élek, te is élsz, itt annyian élnek, sok a dolguk, vigyázz magadra, jaj nekünk. – Jobban fogalmazol, mint én, a legtalálóbb szavakat elsőre megtalálod. – Néha én is eltalálom, köszönöm. De folytatja: – A bolond asszony... – Ki az? – Nekem mondják, bolond asszony. – Szólj a nővérnek, vegye el a telefont, mert befejeztük. – Képtelen vagyok, hullajelölt. – Mit mondtál? Válasz a nővértől jön: – Elvettem, befejezték, viszonthallásra.
Szemlélet kérdése, kapacitáshiány? Bunkóság. Egyszerűbb pelenkát cserélni, mint vécére vezetni. Most már túl van ezen. Anélkül, hogy az elmúlt évben „igazi” beteg lett volna, az ágyhoz és székhez kötöttség, a mozgás lehetetlenné tétele oda juttatta, nem lépni, fordulni vagy felülni sem tud az ágyban. Kértem, ültessük kerekesszékbe, sétáltatnám az udvaron, nyár van. – Nincs ereje ülni.
Kevesen vannak, ezzel indokolják, hogy nem úgy teszik a dolgukat, ahogy a lakónak jó, hanem ahogy nekik könnyebb. Valószínű, számban is kevesen vannak, lélekben biztos. Még az öngyilkos terroristát is móresre tanítanák.
Szurkos András
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
