Június 30. és július 13. között Sepsiszentgyörgyön kerül sor az első Vass Ildikó-kosárlabdatáborra, amely U14-es (1994—1995-ben született) és U16-os (1992—1993-ban) lányoknak szól. A Játszva tanulunk, tanulva játszunk mottójú tábor fő célja az utánpótlás-nevelés, hiszen az ilyen jellegű rendezvények jó alkalmat szolgáltatnak arra, hogy a gyermekek megismerkedjenek a kosárlabdával, vagy éppen megszeressék azt.
A rendezvényen a háromszéki lányok mellett az ország más részéről érkező kosárlabdázók is részt vesznek, így a sportolás jó ürügyet szolgáltat majd a kikapcsolódásra, az ismerkedésre, valamint baráti kapcsolatok kialakítására. A kosárlabdatáborban Amerikából, Görögországból, Németországból, Spanyolországból érkező edzők és játékosok fognak oktatni, de meghívottként itt lesz Carmen Tocală, a Román Kosárlabda-szövetség elnök asszonya, vagy éppen Marcel Tenter, a Kolozsvári U férficsapat technikai edzője. További információkért és jelentkezéshez látogassák meg a www.vassildiko-basketball.ro internetes portált.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.