Sürgősségi rendelettel korlátozta a kormány tegnapi ülésén a gyermekgondozási díjat (gyed), amely a kiugróan magas jövedelmű szülők esetében sem haladhatja meg ezentúl a 8500 lejt.
A gyed növeléséről szóló tavalyi törvényt a szociálliberális parlamenti többség fogadta el az akkori szakértői kormány ellenkezése dacára, amely arra figyelmeztette a pártokat, hogy a választási osztogatással veszélybe sodorják a költségvetési egyensúlyt. Az azóta érvényes jogszabály szerint a gyed az utolsó évi nettó jövedelem 85 százaléka, amelyre az a szülő jogosult, aki az utolsó két évben legalább 12 hónapig adózott jövedelemmel rendelkezett. A támogatást a gyerek kétéves koráig igényelheti bármelyik szülő, kiszámolásánál pedig a legutóbbi 12 hónap jövedelmének átlagát veszik alapul, de a jövedelem nemcsak bérből, hanem vállalkozói osztalékból, házbérből, ügyvédi vagy szerzői jogi honoráriumokból és más bevételi forrásból is származhat – emiatt fordult elő, hogy a legnagyobb gyed jelenleg 159 000 lej értékű. A kormány közleménye szerint a jelenleg gyedben részesülő 160 807 személy közül mintegy 1100-an kapnak havi 9000 lejnél magasabb összeget, a havonta gyedre fordított 274 millió lejből 130 millió (a teljes összeg 47,4 százaléka) jut azoknak, akik a minimálbér szintjén részesülnek gyedben (1223 lej). A 8500 lejnél nagyobb összeget felvevő 1100 személy összesen 16 millió lejt (5,9 százalékot) kap. Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter a most megállapított, 1800 eurónak megfelelő felső határt azzal indokolta, hogy Németországban ez a maximum, és ennél többet sehol sem fizetnek gyermekgondozási támogatásként Európában.
Mihai Tudose miniszterelnök a napokban egy tévéműsorban azzal élcelődött, hogy a kormánynak meg kell szabnia a gyed felső határát, még mielőtt a román tenisz jelenlegi legnagyobb csillagának, a női világranglista második helyén lévő Simona Halepnek „eszébe jutna” gyermeket szülni. Halep tavalyi bevétele 4,3 millió dollárra rúg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.