KI DOLGOZIK ROMÁNIÁBAN? Háromszáz vietnami hegesztőt és lakatost alkalmaz a tulceai hajógyár, mivel itthon nem talál elég szakmunkást. A bejelentés hűen illusztrálja, hogy egyre akutabb munkaerőhiánnyal szembesül Románia, ahol immár a bangladesi varrónő vagy a pakisztáni sofőr sem kuriózum. Miközben egyre nagyobb számban bukkannak fel az ázsiai vendégmunkások, a többség a szomszédos országokból, Ukrajnából és a Moldovai Köztársaságból „importálna” munkaerőt. Szakértők szerint a kelet- és nyugat-európai bérszakadék miatt lehetetlen küldetés hazacsalogatni külföldről a romániai vendégmunkásokat, ugyanakkor az állam által biztosított szociális segélyek „elrettentik” a támogatottakat az elhelyezkedéstől. (Krónika)
FEKETE NAP AZ UNTOLDON. A rendőrség és a csendőrség 30 bírságot rótt ki a Kolozsváron zajló Untold Fesztivál első napján, összesen 14 000 lejt, leginkább a társadalmi együttélés normáinak megsértése, illetve csend- és rendzavarás miatt. A rendfenntartók nyolc esetben bűncselekmény elkövetése miatt léptek közbe. A fesztivál első napján 322 személy szorult elsősegély-ellátásra. A rendfenntartók azt ajánlják azoknak, akik ezután érkeznek a fesztiválra, hogy ügyeljenek értéktárgyaikra, ne keveredjenek gyanús társaságba, kerüljék a konfliktushelyzeteket. A szervezők a fesztivál négy napja alatt mintegy 300 ezer vendégre számítanak. (Főtér)
A GICCSMÚZEUM NYERTESEI. Öt kategóriában hirdetett internetes szavazást a giccsmúzeum, az elsőben Arsenia Boca mindent vitt, 48 százalékkal. A szentként kezelt ortodox szerzetes papnak a közelébe sem ért Elena Ceaușescu, az „akadémikus doktor mérnök” nagyasszony után pedig rögtön Drakula következik. Őt követik a dákok, és végül Moș Gerilă, a szovjetuniós kvázi-Mikulás. Az építészet területén különös megtiszteltetésnek örvend a Nemzet Megváltásának Katedrálisa, különösen, hogy még el sem készült. A második helyen Gigi Becali scornicești-i szobra áll, ezt követi a bukaresti, ’89-es hősök emlékére épített szobor, amelyet „Ghildus karójaként” aposztrofálnak. A negyedik helyet Slobozia város Eiffel-torony-másolata nyerte el, az ötödik helyet a Román Parlament épülete kapta. A hatodik helyre bejutott a Gordon-tetőn felállított Jézus szíve kilátó is. A dísztárgyak és belső dizájn aranyérmét a Szöktetés a szerájból-t megörökítő faliszőnyegek vitték, az ezüstöt a kamionosok ledér nőket ábrázoló törülközői kapták, a bronz a televízió tetejére helyezett üveghalnak jutott. A kultúra és divat első helyét a melegítő–cipő párosa kapta, a másodikat a bolyhos házicipőknek ítélték oda. Harmadik díjas a „pingvintánc”, negyedikek a giccses gyűrűk, ötödikek a „raffiazacskók”, a hatodik hely a kirívó tetoválásoké. Az utolsó kategóriában, a digitális világban is erős volt a mezőny: az első helyezést elvitték a cocalarok és piţipoancák (magyar fordításban talán léhűtő srácok és könnyelmű lányok), a második helyezést egy éles váltással az ünnepekkor küldött SMS-ek kapták meg. A harmadik helyezés a bulvárlapok címeit illette meg, a negyedik a fürdőszobákban készített szelfiket. Ötödik helyet ért el az OTV televíziócsatorna. (Maszol)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.