Nemrég Kézdivásárhelyen járt Bottka László budapesti ny. mérnök és felesége, Bottkáné Kollár Júlia zenetanár, a budapesti Vox Clara (Tiszta Hang) kamarakórus karnagya, báró Purcell János ezredesnek, az egykori Székely Katonanevelde építtetőjének a leszármazottja, aki a város református temetőjében nagy elődje sírját is felkereste, s látnia kellett, hogy az romos, teljesen elhanyagolt állapotban van.
A Bottka család Jancsó Katalin szociológus, helytörténész Purcell báróról írt cikkére figyelt fel, így kerültek kapcsolatba vele, és jutottak el első alkalommal a céhes városba. Eddig Purcell János születési adatai ismeretlenek voltak, most Bottkáné Kollár Júliának köszönhetően az is kiderült, hogy nem osztrák, hanem ír származású volt.
A Háromszékre kihelyezett osztrák hadseregben szolgáló ezredes, teljes nevén Johann Freiherr Purcell von Rorestown báró a horvátországi Vukovárban született 1771. október 16-án, és ő volt a II. Székely Határőr Gyalogezred első parancsnoka. Sírjáról már eltűnt „A teste eltemettetett, érdeme nem felejtetett” felirat, ami megmaradt, az így hangzik: „Itt nyugosznak Hamvai A második Székelyek egyik Ezredesének E. B. PURCELNEK Ki is meg hott Junius 13-kán 1829-ben.”
Nyughelyének felújításával, megmentésével az utókor, a jelenlegi városvezetés nagy adósságot törlesztene az egykori kaszárnyaépíttető emléke előtt, és most már a róla elnevezett utca tábláján is fel lehetne tüntetni születésének évét, amelyet jelenleg egy vonalka helyettesít.