A „világ végéről” indult az élete: az aranyosszéki Székelyföldvár volt a szülőfaluja. Vasutas családban látta meg a napvilágot 1911. július 19-én. Az elemi iskola két évét Kissármáson végezte, majd Kolozsvár és a besztercei szász gimnázium következett. 1929-ben érettségizett a kolozsvári Református Kollégiumban. Egyévi kihagyás után iratkozott be a kolozsvári egyetem bölcsészkarára, ahol 1935-ben német–francia és román szakos tanári oklevelet szerzett. Helyettes tanári kinevezést kapott a Székely Mikó Kollégiumba, ahol németet és románt tanított. Egyévi katonai szolgálat után Nagyenyeden tanított a Bethlen Kollégiumban, majd annak jogutódjában, a Magyar Vegyes Líceumban 1953 végéig.
Ekkor következett ismét Sepsiszentgyörgy. A Csíki utcai Gyulai-műterem műemlék épületébe költözött a család, Incze Lajos fényképész (apósa) há­zába.
Emlékeim ebből az évből vannak. Ekkor ismertem meg nagyon kedves feleségét, Olgi nénit, játszottam együtt két nálam nagyobb lányával, majd mint osztályfőnökömet fogadták szüleim a „szomszéd tanárt” családlátogatáskor (ami akkor kötelező volt!).
1954 januárjától a 2. számú Magyar Tannyelvű Középiskola tanára 1958-ig, majd nyugdíjazásáig (1971-ben) a Mikóban tanított. A megyésítéskor, 1968. május 15-étől félnormával a megyei tanfelügyelőség idegen nyelv szakos szakfelügyelője.
Végzettségének megfelelően tanított német, francia és román nyelvet, de oroszt is. Kitűnő nyelvérzékkel megáldott pedagógus volt.
A 1960-as évek végén a román televízió idegennyelv-leckéket sugárzott. Ezeket az adásokat előszeretettel követte, s általuk is tanult, mélyítette nyelvi tudását.
Harminchat évet töltött el a katedrán. Tanulók százait oktatta, nevelte pontosságra, becsületre, rendszeres, kitartó munkára. Nagyon szigorú fegyelmet, tudást követelt meg, nem csoda, hogy sok diákban ez félelmet is keltett – emlékezik vissza H. F. Piroska, volt növendéke.
Szakóráin kívül nagy gondot fordított a tanulók zenei és képzőművészeti nevelésére, a természetjárás megszerettetésére. Emlékezetesek azok a kirándulások, amelyeket Incze Sándorral szerveztek a Bodoki-tetőre, a nárciszrétre, Erdély megismertetésére.
Munkabírása, lelkesedéssel végzett munkája példaértékű volt diák- és tanártársai számára. Igazi szárnyakat adott mindazoknak, akikkel kapcsolatba került. Igazi égő fáklya volt. Pályája végén is fiatalos lendülettel és lelkesedéssel dolgozott.
Sok tanárnak adnak diákjai ragadványnevet. Neki a tisztelet jeléül adták a Bitte papa nevet. Így maradt meg a köztudatban a legnagyobb megbecsülés jeléül.
1980. január 4-én halt meg, a vártemplomi református temetőben nyugszik.
Az utókor nem feledkezhet meg az elhivatott, iskolájához hűséges pedagógusról. 1995-ben Gajai Mária kezdeményezésére Rácz Lajos német szöveg-, majd versmondó verseny indul. Előbb iskolai (a Mikesben), majd városi szinten, napjainkban pedig már megyei szintű versennyé nőtte ki magát, amelyet 22 éve Pethő Ibolya szervez nagy hozzáértéssel.
A család a szerető apa, férj, a nagyszerű pedagógus emlékére Rácz Lajos-díjat alapított, amelyet kezdetben mikós, később mikeses XII.-es diákok kaphatnak meg, akik német nyelvből jeleskednek.
2006-ban a Mikes Kelemen Főgimnázium a Mikes-év kapcsán munkásságából emlékkiállítást szervezett, és az idegennyelv-szakterem felvette a Rácz Lajos nevet.
Szakmai elégtétel volt számára pályafutásának utolsó előtti évében az a tény, hogy végzősei közül hatan a német szakot választották. Hálából ez a nemzedék Gajai Mária kezdeményezésére emlékplakettet helyezett el 2008-ban (mikós pályafutásának 50. évfordulóján) a Mikó idegen nyelvi kabinetjében.
Mindezek igazolják, hogy emléke élénken élt és él az utókor tudatában.