Szabadság

2017. augusztus 8., kedd, Jegyzet
Pálmai Tamás

A világhálón terjed egy írás: „A nyári szünet megkeserítője a kötelező olvasmányok, a rengeteg házi feladat. Egy magyartanár azonban gondolt egyet, és inkább egy listát adott diákjainak arról, milyen élményeket ne hagyjanak ki a nyáron.”

Lássuk a „bakancslistát”:
1. „Egy reggel sétálj ki a kertbe, udvarra, erkélyre. Teljesen egyedül. Csukd be a szemed, szippants mélyeket és hallgasd a madarak énekét!” Dónal William János O’ Maolagáin, félig székely, félig ír unokaöcsénk most 12 éves. Másfél éves kora óta minden nyarát Békésen tölti. Szülők nélkül. Itt tanult meg biciklizni, úszni, evezni, lovagolni, focizni. Magyarul, írül és angolul nyomja a szöveget. Az első, amit kérdez Békés felé jövet: „Megvan még a hintapad az udvaron? Mert tudod, szeretek oda kifeküdni, behunyni a szemem és hallgatni a méheket, a madarakat. Olyan jó meleg van és csend!” Első pont teljesítve tehát. 2. „Olvass fura helyzetben! A fűben hasalva, az asztal alá bújva, zseblámpával a takaró alatt, vagy valakinek, aki nem tud olvasni (lehet az egy csiga is)!” Nos, ez is teljesül, igaz, kicsit XXI. századi módon, hiszen valahogy az elektronika jobban áll a csoresz kezében, mint a könyv. De a fura helyzet az stimmel, meg a zseblámpa is. 3. „Táncolj szokatlan helyeken! Például esőben, az asztal tetején…” Hát ez megvolt. A Gergő fiamék esküvőjén barátjával úgy „tomboltak”, teljesen önfeledten a tánctérre becsorgó esőben, hogy át kellett öltözniük a végén. Előbb csak ellesték a nagyfiúktól a témát, aztán már magukat adták totál révületben. Élmény volt bámulni őket. 4. „Hintázz, és közben énekeld jó hangosan a kedvenc dalodat!” Itt sincs hiba. Ugyan Dónal nem hintázott, hanem ugrált a kanapén, de behunyt szemmel, tele torokból és tüdőből, százszázalékos átéléssel énekelte összeroskadásig kedvenc számát. 5. „Kóstolj meg olyan ételt, amit eddig nem ettél!” Stimmel. Napi békési menü a mangalica szalonna, az erdélyi módra elkészített krumplis-tejes szalámi. Meg a mama barackos gombóca, lángosa, a nejem házi kenyere. „Tudod, ilyet Dublinban nem árulnak.” Nem is, csak szódás kenyeret, amit csak befogott orral lehet lenyelni. 6. „Nézd meg legalább egyszer a napfelkeltét és a napnyugtát!” Itt van még hiányosság. A naplemente megvolna, de a felkelte még igencsak álomidőre esett eddig. De hadd pihenjen, majd egy hétvégén, a Körös partján megejtjük ezt is. Én is szeretném látni. 7. „Légy jó koszos! Mert ez azt jelenti, hogy sokat és örömmel játszottál! Ugrálj a pocsolyában, dagonyázz, gurulj a fűben, mássz fára!” Ez maradéktalanul rendben! Minap a kajakozás iszapbirkózásba fulladt nagy nevetés közepette, a fára mászás pedig az épp érő meggyből kifolyólag naponta bejön. 8. „Tanulj meg valami újat! De ne az iskolai tananyagból! Próbálj ki valami új sportot, tanulj meg karkötőt fonni, szalvétát hajtogatni, vagy valami olyat, amit régóta szeretnél, de soha nem volt időd rá!” Az új sport minden évben megvolt, és talán a korongozás a legnyerőbb az új dolgok közül. Ma is megvannak a kis s. k. készített agyagtárgyak. 9. „Neves, nevess, nevess! Annyit, hogy már szinte fájjon a hasad! Annyit, hogy már ne is emlékezz, min kezdtél nevetni! Annyit, hogy másokra is átragaszd jó kedvedet!” Nos, ez is megtörténik, szinte naponta. Mostanság az én angol-magyar sületlen-esetlen szóvicceim indítják el a lavinát, és tényleg, a végén már azt sem tudjuk, min kezdtünk el nyeríteni, csak kapkodjuk a levegőt.
A személyes és a belső szabadság ugyanannak a fogalomnak a két lehetséges formája. Mindkettő létezik a másik nélkül is: rab lelke is szárnyalhat, szabad ember lelke is lehet gúzsba kötött. A vakáció pedig olyan időszak, amikor valaki egy időre abbahagyja az iskolát, hogy pihenjen. Nevezik még szünidőnek, szabadságnak is. De eredetileg mentességet jelent. A gondoktól valót. Olyan időszakot, mint  Dónal William János székely-ír lurkó békési nyarai.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2017-08-08: Máról holnapra - Nagy D. István:

Vissza, de miből is?

Kétségtelenül igazságosnak tűnhet a tízéves léte alatt több megnevezést, valamint kivetési módszert is megélt, a használt járművek forgalomba íratásakor idén februárig illetékként legombolt összegek visszatérítése a lakosságnak jövő év januárjától. Azért nem árt némi óvatossággal viszonyulni a kormány pénteki döntéséhez.
2017-08-08: Világfigyelő - :

Semjén Zsolt: a székelyek magyarok

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint káros és veszélyes az a kezdeményezés, amely a székelységet a magyar nemzettől különböző nemzetiségként akarja meghatározni. Semjén Zsolt az MTI-nek nyilatkozva tegnap kijelentette: a székelyek magyarok.