Válság Szlovákiában: Fico összehívta a kormánykoalíciós tanácsot

2017. augusztus 8., kedd, Világfigyelő

Abszurdnak nevezte tegnap Robert Fico szlovák miniszterelnök, hogy Andrej Danko, a szlovák kormánykoalíció második legerősebb pártjának, a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) az elnöke felmondta a tavaly kötött koalíciós szerződést, és bejelentette, hogy ma délelőttre összehívta a koalíciós tanácsot.

 

Andrej Danko, aki a pozsonyi parlament elnöke is egyben, tegnap kormánykoalíciós part­nereinek és a sajtónak megküldött közleményben tudatta, hogy egyoldalúan felmondja a köztük tavaly szep­temberben kötött koalíciós szerződést.
Danko a váratlan bejelentést azzal indokolta, hogy elkerülhetetlenné vált a koalíción belüli kapcsolatok újratárgyalása és az is, hogy újrafogalmazzák a kormánynak a jövő évi költségvetésben tükröződő prioritásait, amire szerinte a koalíciós pártok kölcsönös bizalmának megújítása miatt van szükség.
Robert Fico, a vezető kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) elnöke tegnap délutáni reakciójában abszurd lépésnek nevezte Andrej Danko bejelentését, amelyről azt mondta: nem hoz nyugalmat és stabilitást a társadalomnak. A szlovák kormányfő egyúttal bejelentette: kedd délelőttre összehívta a koalíciós tanácsot, amelyen reményei szerint magyarázatot kap majd Danko bejelentésének okára.
A koalíciós szerződés felmondását meglepetésnek nevezte a hármas koalíció legkisebb pártja, a Bugár Béla vezette Most–Híd is, amely az MTI-nek eljuttatott sajtóközleményében Danko döntését érthetetlennek minősítette, mivel – mint írták – a kormánykoalíció működése eredményesnek mondható, az új prioritások beépítését pedig a jelenlegi koalíciós szerződés is lehetővé teszi.
Annak ellenére, hogy a Szlovák Nemzeti Pártot az utóbbi hetekben sorozatosan támadta az ellenzék elsősorban az oktatási tárcával összefüggésbe hozott, uniós támogatások kapcsán kirobbant pénzügyi botrány miatt, pozsonyi megfigyelők kevésbé tartják valószínűnek, hogy Danko bejelentése a kormánykoalíció széteséséhez vezetne.
A három tárcát – köztük az oktatásit – birtokló SNS által jelölt oktatásügyi miniszter, Peter Plavcan azután került támadások kereszttüzébe, hogy néhány hete kiderült, a tárcája alá tartozó és kutatási célokra szánt uniós támogatások elbírálását felügyelő ügynökség egyetlen nagy szlovákiai felsőoktatási intézménynek sem ítélt meg uniós pénzeket. Az emiatt kipattanó botrányra reagálva a szaktárca leállította az uniós pénzek kifizetését, és vizsgálatot indított az ügyben, illetve hasonló vizsgálatot kért az Európai Bizottságtól is.
Ján Baránek, a szlovák közszolgálati hírügynökség által megszólaltatott politológus szerint, bár az SNS kockázatos játékba bocsátkozott, a párt vezetésének vélhetően nem egy előrehozott választás kikényszerítése a célja, hanem csak az, hogy átértékeltesse a koalíciós szerződésben lefektetett megállapodásokat.
A váratlan koalíciós válság legvalószínűbb forgatókönyvének a koalíciós szerződés sikeres újratárgyalása mutatkozik, ugyanakkor szakértők szerint teljességgel nem lehet kizárni a másik három forgatókönyvet sem, vagyis a kabinet újjáalakítását, vagy azt, hogy a jelenlegi kormánypartnerek az SNS nélkül, annak külső támogatásával kormányozzanak tovább, illetve azt sem, hogy előrehozott választásokra kerüljön.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-08-08: Világfigyelő - :

A katalán függetlenséget népszerűsítő szórólapot osztogattak a barcelonai reptér utasainak

Többnyelvű, a katalán függetlenséget népszerűsítő szórólapokat osztogatott egy civil szervezet a várakozó utasoknak a barcelonai El Prat repülőtéren, ahol a biztonsági ellenőrök sztrájkja miatt körülbelül egy órát kellett sorban állni az átvizsgáláshoz.
2017-08-08: Világfigyelő - :

Phenjan veszélyes

Az Egyesült Államok és Dél-Korea számára Észak-Korea fenyegető veszélyt jelent – áll a Fehér Ház közleményében, amelyet Donald Trump amerikai és Mun Dzse In dél-koreai elnök telefonos megbeszélése után adtak ki.