RMDSZ—MPP-tárgyalások SepsiszentgyörgyönMa döntenek az együttműködésről

2008. június 23., hétfő, Közélet

A hét végén két ízben is találkoztak az RMDSZ és az MPP képviselői, de a sepsiszentgyörgyi együttműködésről szóló megállapodást legjobb esetben ma kötik meg. A két találkozón állaspontjukat ismertették a felek, véglegesítették a tanács szakbizottságaiban elfoglalandó helyek algoritmusát, és szó volt arról, hogy egy-egy alpolgármestert nevesít mindkét politikai alakulat.

Az első megbeszélésen az MPP ismertette feltételeit, majd az RMDSZ mutatta be elképzeléseit, melyeket a polgári frakció vasárnap késő esti megbeszélésén elemzett. Ma reggel kilenc órakor ülnek ismét tárgyalóasztalhoz, a tegnapi nyilatkozatok alapján mindkét fél akarja az együttműködést. A megállapodásnak még a délben kezdődő tanácsülés előtt meg kell születnie, mert ezen a gyűlésen kell megválasztaniuk az alpolgármestereket. Az MPP-nek négy javaslata van az alpolgármesteri tisztségre: Gazda Zoltán, Bálint József, Pethő István és Bereczki Kinga, az RMDSZ Sztakics Évát szeretné ismét tisztségbe juttatni, Czimbalmos Csaba várhatóan a citymenedzser funkciót nyeri el. Az MPP kérte egy megyei alelnöki hely átadását is, ám az RMDSZ visszautasította, arra hivatkozva, hogy ez csak abban az esetben lett volna számukra elfogadható, ha Kézdivásárhelyen megkapják az alpolgármesteri tisztséget. Ott azonban már megtörtént a választás, így tárgytalanná vált az erről szóló egyeztetés.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2008-06-23: Közélet - Szekeres Attila:

Szent Iván-napi tisztító tűz

Idén kisebb éredeklődés övezte a Szent Iván-nap alkalmából tartott sepsiszentgyörgyi rendezvényt, mint az előző hét évben. De pörögtek az események Sugásfürdőn a Könczei László Egyesület, a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület, valamint a Romániai Magyar Néptáncegyesület szervezésében tartott etno-folk fesztiválon, ahol a Guzsalyas Alapítvány felhúzta nemezsátrát, kézműves-foglalkozásokból tartott bemutatót, a színpadon egymást váltották a népdal-, néptáncegyüttesek, valamint a népi ihletésű muzsikát játszó csapatok.
2008-06-23: Közélet - Fekete Réka:

Kezdődik az érettségi

Közel ezernégyszáz magyar és hétszáz román tagozatos végzős kezdi meg ma az érettségit.
A tizennyolc háromszéki középiskolát hat vizsgáztatóbizottságba sorolták be, a megye mind az öt városában működik egy-egy albizottság is, a dolgozatjavító központ pedig a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskolában rendezkedett be.