Az éghajlatváltozás kifejezés mellőzésére szólította fel munkatársait az amerikai mezőgazdasági minisztérium egyik ügynöksége a The Guardian brit lap értesülései szerint.
A lap szerint a termőföld megóvásáért felelős hivatal, a Natural Resources Conservation Service munkatársai közötti levelezés arra utal, hogy Donald Trump elnök kormányzata befolyást gyakorol a szövetségi kormány egyes alkalmazottjainak éghajlatváltozással kapcsolatos szóhasználatára. Példaként hozza a termőföld egészségéért felelős igazgató egyik levelét, amelyben Bianca Moebius-Clune felsorolja a kerülendő és a helyettük alkalmazandó kifejezéseket. Az „éghajlatváltozás” helyett például az „időjárási szélsőségeket” javasolja. Az „éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás” helyett pedig az „időjárási szélsőségeknek való ellenállást”. Az „üvegházhatású gázok csökkentése” helyett a „a szerves anyagok növelése a talajban, a termőképesség fokozása” szerepel. Donald Trump többször is kétségbe vonta az éghajlatváltozással kapcsolatos kutatások hitelességét. Elnökként bejelentette, hogy az Egyesült Államok kivonul a párizsi klímaegyezményből.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.