Vasárnap negyedik alkalommal gyűltek össze a Bardócz, Bardocz, Bardóczi családok és leszármazottaik közösen ünnepelni, emlékezni, a rokoni kapcsolatokat erősebbre fűzni, és a családfákon keresztül új rokonságokat felfedezni. Ezúttal Csíksomlyó és Csíkszereda volt a világtalálkozó helyszíne.
Vasárnap reggel Csíksomlyón várták a világtalálkozó résztvevőit, a vendégeket a Fodor-kertben fogadták az esemény főszervezői, ifjú Bardocz László és felesége, Réka. Nyilvántartásba vették a családokat, kiosztották az emléklapokat, a kártyanaptárakat, amelyeket a futásfalvi és a nagybaconi Bardóczok címerei díszítettek, akárcsak a rendezvény ajándékplakettjét, amely szintén erre az alkalomra készült el egy-egy névre szóló kitűzővel együtt. Ugyanakkor a vendéglátó házaspár kürtőskaláccsal és tepertős pogácsával kínálta a résztvevőket.
Az ünnepélyes megnyitót fél tizenegykor tartották, elsőként és a szervezők nevében ifjú Bardocz László köszöntötte az ünneplőket, majd Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere méltatta a rendezvényt. Beszédében az összetartozás fontosságára, a hívó szó pontos és időszerű betartására, a székelység összetartó erejére hívta fel a figyelmet.
A kézdivásárhelyi Beke Ernő – maga is Bardócz-leszármazott – köszönetet mondott mindazoknak, akik ismét eljöttek együtt ünnepelni. Ausztráliából, Németországból, Svédországból, Magyarországról érkeztek Bardoczok és leszármazottak, de a székelyföldi települések Bardoczai is szép számban jelen voltak. Beke beszéde második felében a Bardóczok történetét ismertette. A Fodor-kerti ünnepség zárásaként megkoszorúzták az újonnan felállított és megszentelt kopjafát, illetve a hősi Székely Hadosztály emlékművét. Az ünnepség a csíksomlyói kegytemplomban folytatódott, misét celebrált és áldást osztott László Rezső pálos novícius.
Az ünneplők Csíksomlyóról Csíkszeredába vonultak át, a több mint kétszáz résztvevő a Hargita Vendégváró termében ünnepelt, ahol a Bardóczok rokoni kapcsolatainak kiterített, tizenöt méter hosszú tekercsét tanulmányozták, egészítették ki újabb adatokkal, akárcsak a nagybaconi családfát, amit Bardocz Tünde hozott el ez alkalomra. A futásfalvi és a nagybaconi Bardócz-címer kifaragott darabjait is meg lehetett tekinteni a két Bardócz-címeres zászló társaságában. Az ünnepség végén Beke Ernő bejelentette: a Bardócz, Bardocz, Bardoczi… családok és leszármazottaik ötödik világtalálkozójának helyszíne Kézdivásárhely lesz jövő esztendő augusztusának első vasárnapján.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.