Kulcsár-Terza József az állampolgárság megvonásárólAz elnök mellett a képviselő

2017. augusztus 9., szerda, Belföld

Aggasztónak találja Kulcsár-Terza József háromszéki parlamenti képviselő, hogy Romániában a magyarellenesség sorozatos megnyilvánulásai mellett növekedni látszik a hivatásos feljelentők száma is. A honatya a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (RMNK) nevű civil szervezet Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét illető támadásaira reagált, kijelentve: önként lemond román állampolgárságáról, amennyiben a szervezet eléri, hogy a szövetség vezetőjét megfosszák attól. Az RMNK egyébként tegnap újabb igénnyel állt elő.


Kulcsár-Terza József szerint nem meglepő a feljelentők számának növekedése, és úgy tűnik, az RMNK, ez a „nyilvánvalóan politikai és egyéb érdekek mentén irányított ál civil szervezet” csatlakozott ezek sorához. A honatya felidézte: a szervezet nem az első, az erdélyi magyarság képviselőit illető támadásnál tart, hiszen „miután ez év júniusában ismételten is a gyulafehérvári ígéretek be nem tartására emlékeztettem a közvéleményt, illetve kijelentettem, hogy míg a románok a nagy egyesülés centenáriumaként készülnek megünnepelni a 2018. évet, addig számunkra ez a gyász éve lesz, az említett szervezet ellenem fenyegetőzött feljelentéssel”. Az RMDSZ elnökének nyilatkozata kapcsán ugyanilyen hangnemben reagáltak, és a feljelentéssel való fenyegetőzés mellett kilátásba helyezték, hogy kezdeményezni fogják Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását – emlékeztetett Kulcsár-Terza.
Az ügyben kibocsátott állásfoglalásban a képviselő teljesen egyetért Kelemen Hunor azon nyilatkozatával, mely szerint „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”, illetve visszautasítva a magyarellenesség újabb megnyilvánulását, szolidaritását fejezte ki a szövetségi elnökkel.
A honatya továbbá megjegyzi: nehéz komolyan venni az RMNK szándékát, a szervezetnek is tudnia kellene, hogy az alkotmány értelmében az állampolgárság nem vonható vissza olyan személytől, aki azt születése révén szerezte meg. Kulcsár-Terza hozzáteszi: „amennyiben valamilyen oknál fogva Romániában mégis megtörténhetne, hogy az erdélyi magyarság jogsérelmeinek következményeként megfogalmazott meggyőződéséért és véleményéért bárkit is az állampolgárság megvonásával sújtanának, akkor én magam is felajánlom, hogy lemondok román állampolgárságomról”.
Az RMNK egyébként tegnap újabb közleményt bocsátott ki, melyben leszögezik: készek bírósághoz fordulni annak érdekében, hogy Kelemen Hunort megfosszák a román állampolgárnak adható legmagasabb állami kitüntetéstől – a Románia Csillaga érdemrendtől –, „ahogy azt Tőkés László esetében is megtette sikerrel az RMNK több tagja, köztük Constantin Degeratu és Costin Georgescu”. A kitüntetést csak azok érdemlik meg, akik elismerik az ország történelmét, és feltétel nélkül lojálisak a román államhoz  – fogalmaznak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2017-08-09: Belföld - :

Drágul az üzemanyag (Adóátszabások ősztől)

A benzin és a gázolaj jövedéki adójának emelését tervezi szeptember 1-jétől a kormány egy sürgősségi rendelettel, melynek tervezetét a Hotnews hírportál hozta nyilvánosságra. Az adóemelés nyomán a jövő hónap elejétől legkevesebb 40 banival – nagyjából tíz százalékkal – drágulnának az üzemanyagok, ami azt jelenti, újból öt lej fölé kerülne a literenkénti ár. Az értesülést Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke tegnap megerősítette, de szerinte az intézkedés hatása a termékek árára „elenyésző lesz”. A kormány ugyanakkor több adómódosítási tervezettel is készül, amelyek a jövő év elejétől lépnek érvénybe.
2017-08-09: Belföld - :

Sürgős változás kell (Hulladékgazdálkodás)

Szánalmas helyzetben van Románia a hulladék-újrahasznosítást illetően, az újrahasznosítás aránya kevesebb mint öt százalék – nyilatkozta tegnap Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter egy szakértői találkozón.