Kortárs művészeti programokkal kezdődik a Vásárhelyi Forgatag, amelyet augusztus 18. és 27. között rendeznek meg Marosvásárhelyen. Mint a fesztivál szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, a Vásárhelyi Forgatagot idén kilencnaposra bővítették, hogy a Szféra kortárs művészeteket bemutató programsorozat ne legyen egy időben más, nagyobb horderejű rendezvényekkel.
Fülöp Tímea, a Szféra kortárs tér programfelelőse elmondta, hogy Marosvásárhely egyik emblematikus épületében, az egykori Aranykakas vendéglő udvarában kap helyet az eseménysorozat, amely kortárs alkotóműhelyeknek ad otthont. A közönség megtekintheti többek között Vajda Boróka fotókiállítását, Anca Onuț grafikáit, valamint Könczey Elemér kolozsvári grafikus karikatúráit. Bemutatják az első erdélyi képregényt, amely szeptemberben jelenik meg, és jelen lesz a sepsiszentgyörgyi Magma kortárs művészeti műhely is, ahol a látogatók kipróbálhatják a fényképelőhívást. A Szféra zenei programjában romániai és magyarországi együttesek is szerepelnek. A Szféra programjából az irodalom sem hiányzik: Sebestyén Aba színművész kortárs magyar költők megzenésített verseit adja elő.
Tompa Gábor, a Forgatag szakmai vezetője, aki Zalaegerszeg és Marosvásárhely együttműködésének köszönhetően segít a szervezésben, elmondta: a Vásárhelyi Forgatag az elmúlt években nagyon sokat fejlődött, és jó ötletnek tartja, hogy kilencnaposra bővítették a fesztivált. Úgy vélte, a fesztivál beágyazódott a régióba, kiemelte identitáserősítő szerepét, és örömmel állapította meg, hogy a rendezvény körül példaértékű összefogás jött létre. Felhívta a figyelmet a fesztiválturizmus fontosságára is, amely gazdasági erőt jelent. Szathmáry Zsolt a Bolyai Kollégium Alapítvány nevében közölte: a Forgatagon jelenlegi és volt élsportolók részvételével nyílt sportnapot is tartanak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.