Enyedi Ildikó Aranymedve-díjas, Testről és lélekről című drámájával kezdődik augusztus 21-én a 11. Vukovári Filmfesztivál (VFF), amely augusztus 26-ig tart a Duna menti településen és még négy horvát városban.
A fesztivál honlapja szerint tíz helyszínen mintegy nyolcvan filmet mutatnak be a rendezvény egy hete alatt. A nyitórendezvényen Enyedi Ildikó rendező is jelen lesz.
A Duna menti országok filmjeinek hivatalos versenyprogramjában a játékfilmek kategóriában nyolc alkotás indul, köztük még egy magyar film: Mundruczó Kornél Jupiter holdja című műve. A versenyfilmek Magyarországon kívül Szerbiából, Romániából, Ausztriából, Németországból és Csehországból érkeznek, egy film pedig Horvátország és Bosznia-Hercegovina koprodukciójaként indul. Az alkotásokról két háromtagú zsűri dönt, egy a játék- és rövidfilm, egy pedig a dokumentumfilm kategóriában.
A mustrán a rövidfilmes versenyben szintén nyolc, a dokumentumfilmek között pedig 12 alkotás indul. Mindkettőben magyar filmet is bemutatnak, az elsőben Deák Kristóf kisjátékfilmjét, a Mindenkit (Sing), míg a másodikban Bereczki Csaba új zenés dokumentumfilmjét, a Soul Exodust.
Versenyen kívül mutatják be a világ filmfesztiváljainak legjobb filmjeit, a többi között a francia Robin Campillo 120 battements par minute (Percenként 120 szívverés) című alkotását, amely a 70. cannes-i fesztiválon a zsűri nagydíját nyerte el. A film az Act Up AIDS-ellenes mozgalomnak a megalakulását követő első éveiről szól az 1990-es években. Bemutatják Andrej Zvjagincev orosz rendező Szeretet nélkül című filmjét is, amely elnyerte a cannes-i fesztivál zsűrijének díját. A film egy házaspárról szól, akik válófélben vannak, és egy nap eltűnik a kisfiuk, ezért kénytelenek összefogni, hogy megtalálják.
A vasárnapig tartó fesztiválon a legjobb játékfilm jutalma (az Aranyuszály-díj mellett) a terjesztési jog megvásárlása lesz, a rövidfilmek közül a legjobb 500 eurót kap, míg a dokumentumfilmek 1000 eurós díjért versenyeznek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.