Elállt a Kós Károly által tervezett kultúrotthon eladásától a kalotaszegi Mákófalva református egyházközsége. Júniusban az egyházközség arról egyezett meg Egeres község önkormányzatával, hogy egy kerékpár áráért, 500 lejért átadja az ingatlant a román többségű önkormányzatnak.
Az adásvétel ellen akkor az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tiltakozott. A néppárt tegnapi közleménye szerint a tulajdonosváltás azáltal hiúsult meg, hogy Both György, a Mákófalvát is magában foglaló Egeres község alpolgármestere a tanács elé terjesztett határozatjavaslatából kihagyta a református egyház eladási feltételeit, amelyeket késÅ‘bb sem az eladást hitelesÃtÅ‘ közjegyzÅ‘, sem a polgármesteri hivatal nem tartott elfogadhatónak. Ezt követÅ‘en pedig a mákófalvi református gyülekezet presbitériuma lemondott az épület eladási szándékáról, és arról döntött, hogy saját erÅ‘bÅ‘l újÃtja fel az épületet. Az EMNP üdvözölte a presbitérium bölcs döntését, és felajánlotta segÃtségét az épületfelújÃtásához.
Egeres önkormányzata június 13-án döntött a szÃnmagyar Mákófalva művelÅ‘dési házának a szimbolikus összegért való megvásárlásáról. Az épület – a homlokzatán álló emléktábla tanúsága szerint – Kós Károly tervei alapján épült 1930-ban. Az adásvétel szükségességérÅ‘l Both György RMDSZ-es alpolgármester, az egyházközség korábbi gondnoka gyÅ‘zte meg az egyházi döntéshozó testületet és az önkormányzati testületet is. Az alpolgármester ugyanis úgy vélte, hogy csak Ãgy lehet forráÂsokat szerezni az épület felújÃtására. Az EMNP álláspontja szerint az egykor államosÃtott, majd 2001-ben visszaszerzett egyházi vagyon községi tulajdonba juttatása újabb államosÃtásnak felelt volna meg.