Nincs nyugalom Amerikában

2017. augusztus 17., csütörtök, Világfigyelő

Nem csillapodnak az indulatok az Egyesült Államokban a szombaton a virginiai Charlottesville-ben történt atrocitások után: Észak-Karolinában helyi idő szerint hétfő este konföderációs szobrot döntöttek le. Donald Trump amerikai elnök azonban tegnapi nyilatkozatában ismét mindkét oldalt felelőssé tette a történtekért, a bal- és a jobboldali csoportokat egyaránt hibáztatta.


Mint ismert, a virginiai Charlottesville városában halálos áldozatokkal is végződő, véres összecsapásokba torkolltak a demonstrációk, amelyeket a szervezők azért hirdettek meg, hogy tiltakozzanak Robert Lee tábornok szobrának eltávolítása ellen. Robert Lee az amerikai polgárháborúban a rabszolgatartó déliek – a konföderáció – seregeinek főparancsnoka volt.
„Addig nem tehettem nyilatkozatot, amíg nem ismertem valamennyi tényt” – magyarázta Trump legújabb nyilatkozatát a szombati történésekre utalva. Az elnök a New York-i Trump-toronyban tett nyilatkozatot. Eredetileg az amerikai infra­strukturális fejlesztésekről éppen aláírt elnöki rendeletét jelentette be, de újságírói kérdésekre válaszolva visszatért a Charlottes­ville-ben történtekre, ugyanis az amerikai híradásokat ez a téma uralta. Álláspontja szerint mindkét oldalon voltak tévedések. „Az egyik oldal rossz, a másik oldal szintén nagyon erőszakos volt, szemernyi kétségem sincs efelől. Szerintem mindkét fél hibáztatható. Elítélem a neonácikat és a fehér felsőbbrendűséget hirdetőket, de higgyék el nekem, a demonstráción nem mindenki volt neonáci vagy fajgyűlölő” – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy addig nem akart egyértelmű nyilatkozatot tenni, amíg nem volt tisztában valamennyi ténnyel. Ezzel azokra a bírálatokra utalt, amelyek mind republikánus, mind demokrata párti politikusok részéről érték őt azért, mert a halálos áldozatokat is követelő zavargások kirobbanásakor megnyilatkozott ugyan, elítélte az erőszakot, de csak hétfőn nevezte néven a felelősöket. „A rasszizmus maga az ördög. És azok, akik ennek nevében erőszakot követnek el, bűnözők és gengszterek, beleértve a Ku-Klux-Klan tagjait, neonácikat, fehér felsőbbrendűséget hirdetőket és más gyűlöletkeltő csoportokat, ezek visszataszítóak” – fogalmazott az elnök hétfőn az amerikai televíziókban élőben közvetített beszédben. Leszögezte: „Azok, akik a vakhit nevében erőszakot követnek el, Amerika lényegét támadják.”
Az elnök hétfő este Washingtonból a New York-i Trump-toronyba utazott. A manhattani épület előtt tüntetők várták, akik azt skandálták: New York gyűlöli őt. A tüntetések kedden is folytatódtak, az Ötödik sugárúton lévő felhőkarcolónál összegyűltek táblákat tartottak a magasba, rajtuk a felirat: Szégyen! és Állítsuk le a gyűlöletet, állítsuk le a hazugságokat! Az észak-karolinai Durhamben még hétfő este ledöntötték az 1861 és 1865 közötti polgárháború egyik déli, konföderációs katonájának emléket állító, csaknem százéves szobrot. A szobordöntők a Charlottes­ville-ben megjelent ellentüntetők melletti „szolidaritási megmozdulást” szervezőknek nevezték magukat.
Donald Trump egyébként a tegnapi sajtótájékoztatón azt jelentette be, hogy aláírta az elnöki rendeletet az országban tervezett nagyszabású infra­strukturális beruházások megindításához szükséges engedélyek felgyorsításáról. Kormányzata ugyanis – Trump választási ígéreteihez híven – utak, hidak, épületek megújítására készül. Az elavult infrastruktúrák megújítására a kormányzat ezermilliárd dollárt szán. „Miközben új utakat, hidakat, vasútvonalakat, alagutakat és autópályákat építünk majd, gondot fordítunk a környezetvédelemre is. Amerikai munkásokkal, amerikai vassal, amerikai acéllal építjük újjá az országot” – hangoztatta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-08-17: Világfigyelő - :

Nagyhatalmak harca a Balkánért

Végső szakaszába érkezett a világhatalmak befolyási övezetekért folyó legújabb küzdelme Délkelet-Európában. Jelenleg az Egyesült Államok vezet, de Oroszország sem adta fel – írja a dpa német hírügynökség.
2017-08-17: Világfigyelő - :

Ne fojtsák meg Phenjant

Gyakorlatilag kimerültek az Észak-Koreára való gazdasági nyomásgyakorlás lehetőségei, és Moszkva nem támogatja a Phenjan gazdasági eszközökkel történő megfojtására vonatkozó elképzeléseket – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tegnap Moszkvában.