Közel félszáz gyereket hozott össze közös érdeklődésük a napokban Benedek-mezőn, ahol immár negyedik alkalommal zajlik lovas tábor a Vadon Egyesület szervezésében, a Bethlen Gábor Alap, valamint a megyeszékhely önkormányzata támogatásával. A résztvevők többsége háromszéki, de Brassó, Hargita és Maros megyéből is érkeztek érdeklődők, s a világháló révén talált rá és jött el a népszerű táborba egy felvidéki testvérpár is.
A résztvevők tudásának felmérése mellett a lóval kapcsolatos legfontosabb tudnivalók népszerűsítésével indult hét elején a kezdők és középhaladók számára meghirdetett egyhetes tábor, ahol naponta két alkalommal összesen hat órát lovagolnak a gyerekek. Emellett számos tevékenység, így csapatépítő játékok, ügyességi gyakorlatok és kézműves-foglalkozás is része a napi programoknak, a különféle témakört felölelő előadásokon pedig a lovasíjászattal, a huszárokkal, a székely kapukkal és kopjafákkal, szimbólumaikkal ismerkedhetnek a táborlakók. Lovaglással kapcsolatos gyakorlati ismereteiket szombat délig kiváló lovasok segítségével gyarapítják, Pászka Lehel lovasoktató és lovasíjász, valamint Nagy Eszter lovasoktató délelőtt és délután is foglalkozik a 9–16 éves gyermekekkel.
„Aki eljön egy ilyen táborba, az egészen más emberként távozik” – fogalmazott meggyőződéssel Pászka Lehel, aki fontosnak tartja, hogy a gyermekek kimozduljanak az internet uralta világból, más tevékenységeket is kipróbáljanak. Úgy tartja, a természetközeli életmód vonzó, a ló visszavezeti az embert a természetbe, a lovaglás iránt érdeklődő gyermekek folyamatosan kint vannak a szabadban, a lovak jelenléte, jelleme pedig olyan tényező, amit nem tud felülmúlni, pótolni semmi. „Hajlamosak vagyunk általában erőből jellemünket érvényesíteni, a ló az első lény, amely szembeállít önmagunkkal, amely számára az idő és sok olyan dolog nem létezik, ami a mi napjainkat egyenesen megszabja. Úgy érzem, ez az, amire szükség van, hogy az ember észrevegye, nem teljesen tőle függ az élet” – összegzett Pászka Lehel. A félelmek leküzdésében is jelentős szerepe van egy-egy lovas foglalkozásnak – mondta el Nagy Eszter, aki azt tapasztalta, az eltelt napokban bátrabbak lettek tanoncai. Olyan gyerek is akadt köztük, aki kellemetlen lovas tapasztalatai ellenére jött el a táborba, csupán azért, hogy lovak közelében lehessen.
A tanultakról és tevékenységekről szombat délben adnak számot a táborlakók egy bemutató keretében Benedek-mezőn, ahol augusztus végén, szeptember elején ismét lovasok találkoznak. Akkor 25 fős haladó csoporttal foglalkozik majd Nagy Eszter, munkáját két Hargita megyei edző is segíti.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.