Kovászna Megye Tanácsa tegnap rendkívüli tanácsülésen hagyta jóvá a Sepsi-SIC sportegyesület második félévi tagdíját, amelynek értéke 34 300 lej, és kizárólag a klub működtetésére fordíthatják.
Ambrus József, a Sepsi-SIC sportegyesület vezetőségének tagja, aki egyben megyei tanácstag is, elmondta, ebből az összegből nem tudják a játékosok sportruházatát, étkeztetését és fizetését fedezni, hiszen csak sporthoz nem köthető tevékenységet finanszírozhatnak belőle, azaz csak a sportegyesület működtetésére fordíthatják, például a menedzser fizetésére, az irodafenntartásra és a könyvelésre.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke közölte, az elmúlt öt évben 3,7 millió lejjel támogatta a megye az egyesületet, ez átlagban évente 740 ezer lejt jelent. „Más megyékhez viszonyítva a Sepsi-SIC lényegesen kisebb összegből kimagasló eredményeket tudott elérni, ezért is fontos, támogassuk ezt az egyesületet a jövőben is, hogy folytatni tudják a női kosárlabdában elért sikersorozatot” – fogalmazott az elöljáró.
Ambrus József bevitte a tanácsülésre a Sepsi-SIC elmúlt években szerzett legfontosabb serlegeit – két Román Kupa- és két bajnoki trófeát –, illetve hangsúlyozta, hogy a zöld-fehérek olyan eredményeket értek el Háromszéken, amilyeneket korábban egyetlen csapatnak sem sikerült. Mint ismert, a csapat a hamarosan rajtoló idényben nemzetközi színtéren is képviseli Kovászna megyét és Romániát, hiszen az Európa-kupában is érdekelt, ahol a lengyel Energa Torun, a török Hatay BB, illetve a Polkowice (lengyel)–Piestanske Cajky (szlovák) euroligás selejtező vesztese lesz az ellenfele a csoportkörben.
„Ne játsszunk a sporttal, mert az emberek szeretnek mérkőzésekre járni. Erre jó példa, hogy a Kolozsvári CFR elleni találkozóra 5000 ember utazott be Brassóba, illetve a Sepsi-SIC meccseire is 1500 szurkoló látogatott ki minden alkalommal. Az emberek igénylik, hogy a város és a megye támogassa a sportot, hiszen itt az eredmények beszélnek” – jegyezte meg Ambrus József.
A nemrég módosított sporttörvényben szerepel, hogy a sporttámogatást szerződésen keresztül lehet megvalósítani, vagyis az önkormányzatok költségvetésük 5 százalékát fordíthatják sportra, de úgy, hogy a metodológiát a közigazgatási egységeknek kell kidolgozniuk, és majd eszerint számolhatnak el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.