JegyzetCsendes-győzelem, Markó-lemondás

2007. július 5., csütörtök, Közélet
A hét elejének bukaresti politikai közélete szokatlanul gazdag és mozgalmas volt, s ebben csak egyetlen mozzanat az Országos Feddhetetlenségi Tanács felállítása, majd rövid csatározás utáni elnökválasztása.

Egy Marcu nevű fiatal úr lett a ,,prezident", akiről addig nemigen lehetett hallani, őt a gazdasági minisztérium, tehát a liberális párt küldte a tanácsba. Nincs nagy jelentősége a dolognak.

Számunkra sokkal érdekesebb, hogy a szekusdossziékat vizsgáló testület Csendes László egyetemi előadó tanárt választotta végre elnökévé, s ez azért is nóvum, mert magyar nemzetiségű ember eddig nem választatott egyetlen országos testület élére sem, kivéve a specifikus feladatkörűeket, amilyen a diszkriminációellenes bizottság például.

Szóval, Csendes lett a közismert nevén SZIVOT betűszóval jelölt grémium elnöke, amelyben korábban az alelnöki tisztséget töltötte be.

Ennél a testületnél különben éppen elég botrány és cirkusz volt az elmúlt évek folyamán: két táborra szakadt, s az egyik csapat mintha a káposzta őrzésével megbízott kecskékből állt volna. A másik — tudjuk — a Ticu Dumitrescu és Mircea Dinescu által dirigált tábor, melynek Csendes László is tagja, de legalább rokonszenvező támogatója volt, s nem csoda, ha elnökké választásáért éppen Dinescuék tettek a legtöbbet.

Ideje volt, mert az elöljárói pozíció megüresedése óta a testület ténykedése, illetve tétlenkedése már-már botrányossá vált. A kérdés az, hogy Csendes László vezetésével tesznek-e majd többet a közszereplők igazi átvilágításáért és a volt szekus ügynökök kiszűréséért, mint eddig. Ha tesz, akkor is marad egy nagyon lényeges kérdés: miért nem a volt (vajon csak volt?) szekuritáté tényleges állományának viselt dolgait vizsgálják legelébb és legszigorúbban?! Azt hiszem, ez még odébb van, mert minálunk is éppen úgy ,,titkosítanak", ködösítenek, akár Magyarországon, szent államtitkokká, nemzetbiztonsági érdekekké nyilvánítván a legpikánsabb disznóságokat. Legyen hát türelmünk!

Ígérete szerint lemondott államminiszteri tisztségéről Markó Béla, hogy energiájának nagyobb részét az érdekvédelmi szervezet revitalizálásának, az erdélyi magyarság új egysége megteremtésének szentelhesse. Mindkét törekvés dicséretes, csupán az a kérdés, vajon nem késett-e el mindezekkel.

A kettős eszmény megvalósítása most már nem nagyon megy a vidéki RMDSZ-gyűlések számának szaporításával (hol van már a tavalyi hó?), a vezető értelmiségiekkel és egyházaink vezetőivel való sűrűbb találkozásokkal. Megújulás, iránykorrekció kellene a szervezetben, józan kompromisszumkészség azok irányában, kik már más táborokban keresik álmaik megvalósíthatását. Ezt már holnap el kell kezdeni, mert már tegnap is késő volt!

Hogy lesz-e Markó helyett államminisztere az RMDSZ-nek, ez — sajnos — igencsak marginális kérdés már, még akkor is, ha tucatjával látnánk rátermett embereket...

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 743
szavazógép
2007-07-05: Közélet - x:

Sepsiszentgyörgyi a negyvenezredik látogató

NAGY GYÖNGYVÉR FELVÉTELE
A Munkácsy-képek Erdélyben nagy sikerű kiállításnak már több mint negyvenezer látogatója volt. A 40 000. Szakács Olga sepsiszentgyörgyi nyugdíjas, akit oklevéllel és ajándékcsomaggal köszöntött tegnap Gyarmati Zsolt, a Csí­ki Székely Múzeum igazgatója. A tárlat jövő vasárnapig tekinthető meg. (sz.)
2007-07-05: Közélet - x:

Babeş—Bolyai Tudományegyetem

Nem használ az ügynek
A magyar oktatás érdekében zajló egyeztetéseknek nem kedvez sem a Babeş—Bolyai Tudományegyetem (BBTE) elleni kampány, sem pedig az, ha egyoldalú képet festenek az intézményről — vélekedik a sajtónak adott közleményében Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettese arra reagálva, hogy az RMDSZ színeit Brüsszelben képviselő Kónya-Hamar Sándor az Európai Parlament kulturális és oktatási szakbizottságában cáfolta az általa ,,propagandaszólamoknak" nevezett állításokat, amelyek szerint a BBTE multikulturális és többnyelvű lenne.