Júliustól egy munkaóra alatt lehet céget bejegyezni Magyarországon — mondta Gadó Gábor, az igazságügyi tárca civilisztikai és igazságügyi szakállamtitkára egy sajtóbeszélgetésen annak kapcsán, hogy júliustól megszűnik a papíralapú cégbejegyzés lehetősége, és már csak elektronikus úton lehet ezt az eljárást elvégezni a cégbíróságon.
Az egyórás, egyszerűsített eljárás lényege, hogy az előzetes jogi kontroll zömét a jogi képviselő, tehát az ügyvéd vagy közjegyző végzi el, és a bíróságra csak a teendők töredéke hárul — fogalmazott a szakállamtitkár. Hozzátette: a bírónak csak azt kell ellenőriznie, hogy a törvény által tételesen meghatározott okmányokat becsatolták-e, illetve a jogi képviselő a kérelemhez csatolta-e elektronikus aláírását. Az illetékekről szólva azt mondta: míg korábban százezer forint volt az eljárási illeték, ez az elektronikus eljárásban tizenötezer forint, és ez az összeg vonatkozik az egyszerűsített eljárásra is.
Az elektronikus cégeljárás informatikai rendszerének kialakításában részt vevő Microsec Számítástechnikai Fejlesztő Kft. fejlesztési igazgatója, Hegedűs Márton a sajtóbeszélgetésen azt mondta: az eddigi papír alapú eljárás postázással együtt 15—25 munkanapba telt. Az elektronikus eljárás ezt az időt annyival rövidítette le, hogy a kézbesítés elektronikusan történt, de a cég által készített összesítés szerint a bejegyzés így is tizenöt munkanapot vett igénybe.
Július 1-jétől az eljárás annyiban változik tovább, hogy a kérelem érkeztetésének ideje rövidül le, mert a cégbíróság számítógépes rendszere kinyeri az intelligens nyomtatványokból a szükséges iratokat, az adatokat nem kell külön rögzíteni, és a bejegyzésről bírósági ügyintéző is dönthet.
Az elektronikus cégeljárásban használandó intelligens nyomtatványokat az erre a célra kifejlesztett, bármilyen, a piacon jelenleg is elérhető nyomtatványkitöltő program segítségével lehet kitölteni. Egy díjmentesen használható program a tárca honlapjáról is elérhető. (MTI—i.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.