A  mellékelt vers tudtommal először a Megyei TÜKÖR 1968-as induló évfolyamában jelent meg, s újraolvasása elegyes érzelmeket kavarint bennem, fölidézve a hetilapindítás Kovászna megye születésével egyidős, reményekkel terhes mámora mellett az általam is nagyrabecsült költő főúri gesztusát, mellyel megtisztelte ifjú, még csak induláshoz dobrokoló csapatunkat.

Szabó Zoltán Judóka nyolcvanas-kilencvenes években kibontakozó karakteres kortárs alkotói magatartása, festőként, tárgyalkotóként, performerként egyike volt a legmeghatározóbbaknak az erdélyi művészetben. Ahogy az idő múlik, egyre inkább gyengíti esélyét annak, hogy az a kivételes művészi teljesítmény, amelyet képvisel, kellő hatékonysággal beépülhessen a kortárs képzőművészetről alkotott képünkbe. A műalkotásaiban, művészeti cselekedeteiben minduntalan megidézett életen túli életbe, egy, a miénkkel szorosan, bár paradox módon kapcsolódó másik dimenzióba immár két éve, 63 évesen eltávozott Szabó Zoltán Judóka munkásságáról eddig sem katalógus, sem album, sem egy átfogóbb tanulmány, terjedelmesebb szakpublikáció nem készült. Hiszem, hogy művészete nemcsak erdélyi magyar kultúránk, hanem össznemzeti, de hazai képzőművészetünk szempontjából is, sőt, hozzátehetjük nyugodtan, hogy európaiságunk, azaz az egyetemes kultúrába való ágyazottságunk tekintetében is meghatározóan fontos.