Tegnap délután a kézdivásárhelyi Őszi sokadalom egyik kiemelt rendezvényeként nyílt meg az Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében Xantus Géza csíkszeredai festőművész Út a végtelen felé című egyéni kiálllítása.
A jelenlevőket és a jeles képzőművészt, az Incitato-tárlatok állandó résztvevőjét házigazdaként Dimény Attila intézményvezető köszöntötte. Megtudtuk, hogy Xantus Géza 1982 és 1986 között kezdte el művészeti tanulmányait, majd 1995-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán szerzett oklevelet, 2003-ban pedig a római Academia di Belle Arti festészeti karán végzett, mestere Nunzio Solendo. Művészetét kezdetben vallásos, transzcendentális lelkületű, sokszor balladai-szimbolikus hangvételű figurális kompozíciók jellemezték, de római tanulmányai után a világi témák is nagy teret nyertek művészetében. Sarány István újságíró méltatta a kiállított alkotásokat. „Xantus Géza művészete korszerű, mai, a ma emberéhez szól, korszerű nyelvezetével pedig örök értékeket közvetít, jót sugall és szépséget sugároz” – mondotta.
A kiállítás szeptember 24-éig tekinhető meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.