A sorozatban három vereséget elszenvedő és két forduló óta gólképtelen, újonc Sepsi OSK ma 21 órától a Jászvásári Poli vendége lesz az Emil Alexandrescu Stadionban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának zárómérkőzésén.
A szentgyörgyiek a negyedik fordulóban szereztek utoljára pontot, amikor nem kis meglepetésre legyőzték a címvédő FC Viitorul csapatát, így 6 ponttal továbbra is a rangsor 10. helyén állnak. A Jászvásári Poli 9 ponttal a tabella 8. pozícióját foglalja el, viszont eddig mindössze két vereséget szenvedett el a Craiova vendégeként (2–0), és hazai pályán a Kolozsvári CFR csapatától (0–2). Emellett a Flavius Stoican irányította együttes figyelemre méltó eredményeket is felmutathat, mert pontot szereztek az FCSB és az Astra alakulatától, illetve diadalmaskodtak a Dinamo felett. Bár a Jászvásár támadójátéka nem a leghatékonyabb – az eddigi találkozókon 4 gólt szereztek –, a védelme annál stabilabb, hiszen csak 6 találat landolt a hálójukban. Ezzel szemben a Sepsi OSK mérlege hét mérkőzést követően 5 rúgott – mindegyiket a 60. perc után jegyezték – és 12 kapott gól.
A Jászvásár elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Valentin Suciu vezetőedző a sérülések és a negatív eredmények ellenére határozottan kijelentette, három ponttal szeretnének hazatérni.
„Nehéz szavakat találni egy sikertelenebb időszak után. A Dinamo ellen hatalmas elvárásokkal álltunk pályára, ahol nem sikerült kihasználni azt, hogy a bukarestiek egy rosszabb periódust tudhatnak maguk mögött. Úgy gondolom, az ellenünk begyűjtött pontokkal újra visszatérnek a megszokott útra, de ez minket nem boldogít. Remélem, Jászvásár ellen a csapat a másik arcát is megmutatja, mert a fiúk motiváltak, és az első fordulóhoz képest felelősségteljesebbek. Az elmúlt időszakban egyaránt gyűjtöttek pozitív és negatív tapasztalatokat, javult a védekezés, támadásban viszont továbbra is szenvedünk. A folytatásban egy bátrabb támadójátékkal kell pályára lépnünk. A három pontért utazunk Jászvásárra, ahol biztos, nem lesz könnyű dolgunk, hiszen erősek hazai pályán, és az előző idényben is bizonyították, hogy jó csapatuk van” – mondta a Sepsi OSK trénere, aki azt is hozzátette, hogy Fülöp István izomszakadás miatt nem edz, Dragoş Huiban külön, míg Ştefan Nikolic a csapattal készül.
A sajtótájékoztatón Patrick Petre is jelen volt, aki bízik a pontszerzésben, illetve a fővárosiak elleni mérkőzés utáni helyzetről is beszélt:
„A Dinamo elleni mérkőzés után rövid ideig a pályán maradtam, hogy beszéljek régi csapattársaimmal, ezért kissé később érkeztem szurkolótáborunkhoz. Először a csapathoz csatlakoztam, és csak azt követően mentem a Dinamo szurkolóihoz. Nem hiszem, hogy bárki előtt ismeretlen lenne az, hogy én ott nőttem fel, számomra a Dinamo többet jelent egy klubnál, de ez nem jelenti azt, hogy nem teszek meg mindent a pályán azért, hogy győzzön az a csapat, amelynek tagja vagyok. Tisztelem a csapattársaimat, a klub vezetőségét és az OSK szurkolóit. Ami pedig a nyilatkozatot illeti, kiragadták mondatomat a szövegkörnyezetből, más értelmet adva a válaszomnak. Nyilvánvalóan arra utaltam, hogy nem az a fontos, ki rúgja a gólt, hanem az, hogy a csapat győztesen hagyja el a pályát” – nyilatkozta Petre.
A 8. forduló eredményei: Astra Giurgiu–Bukaresti Juventus 2–0 (gólszerzők: Belu 44., Le Tallec 87.), Craiova–Medgyesi Gázmetán 2–0 (gsz.: Gustavo 55., A. Burlacu 86.), Temesvári Poli–Kolozsvári CFR 4–3 (gsz.: Muntean 2., 60., Crețu 33., Drăghici 55., illetve Balde 73., 77., Cânu 81. – öngól), FC Voluntari–Bukaresti Dinamo 1–3 (gsz.: Voduţ 54. – tizenegyesből, illetve Anton 7. – tizenegyesből, Nascimento 56., Salomao 60.), Concordia Chiajna–FC Viitorul 1–2 (gsz.: Ţîru 48. – öngól, illetve Eric 35., Ţucudean 70.). A FCSB–FC Botoşani mérkőzés vasárnap este lapzárta után ért véget. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.