Városnapokra készülnek Kovásznán

2017. augusztus 29., kedd, Közélet

Szeptember elseje és harmadika között rendezik meg a Kovászna Napok rendezvénysorozatot. A város tanácsa tegnapi ülésén döntött az ünnep alatt szervezett vásár helyéről, a minimális helyfoglalási díjakról. A városnapok szervezésével a városi művelődési házat bízták meg.

A tegnap elfogadott helyrajz szerint a városnapok idén is a tavalyi helyszínen zajlanak – az ünnep idejére a teret a művelődési ház rendelkezésére bocsátják. A helyfoglalási díj tavalyhoz képest enyhén növekedett. A fogyasztási cikkek árusítói, a lacikonyhások az elfoglalt hely négyzetméteréért 60 lejt fizetnek. A kürtőskalács, lángos árusításáért 700, a hamburger, hotdog, szendvics árusításáért 600 lejt kell lepengetni. Ha az árusítás lakókocsiból történik, mindkét kategória számára 700 lej a helyfoglalás. A gyerekek szórakoztatását biztosító egységek fizetnek a legkevesebbet, 30 lejt az elfoglalt terület négyzetméteréért.
A tanács által tegnap elfogadott díjszabás ajánlás, a tényleges árlistát a művelődési ház állapítja meg.
Domaházi János tanácstag felvetette: elégedetlenek a hely­béli kereskedők, közétkeztetési egységek, mivel a tavalyi városnap idejére máshonnan érkezett cégek foglalhatták el a legjobb helyeket. Úgy tudják, ez a helyekért lebonyolított licit miatt van így.
Gyerő József polgármester válaszában elmondta: szó sincs licitről, fix árakról van szó, tavaly sem volt, idén sem lesz árverés a helyek megszerzéséért. Azt is kijelentette, kevés kovásznai vállalkozó él a lehetőséggel, talán azért is, mert számukra nincs semmiféle kedvezmény.
A városvezető azt is hangoztatta, a vásári helyek bérbeadásából származó összeg (a támogatók és a városi tanács által folyósított pénz mellett) jelentős az ünnep költségvetésé­ben. Minél nagyobb a bevétel, több a pénz, annál ismertebb fellépőket tudnak meghívni a városnapokra – húzta alá.
Tavaly az áramszolgáltatással is volt probléma, a szombati napon a nagy megterhelés miatt megszakadt a szolgáltatás. Idén erre is találtak megoldást, a vásárban részt vevő áramfogyasztók korlátozva juthatnak elektromos energiához. A kisebb vásárosok 10 amperes feszültségből gazdálkodhatnak, a nagyobbak 63 amperből. Aki meghaladja ezt a fogyasztást, automatikusan villany nélkül marad – magyarázta Kádár Gyula tanácstag, az Electrica vállalat kovásznai részlegének egyik vezetője.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2017-08-29: Jegyzet - Kuti János:

Macron körúton

Még négy hónap sem telt, hogy Macron fölényesen nyerte a franciaországi választásokat, és máris gyülekeznek a viharfelhők jól fésült feje felett. Népszerűsége akkor az egeket verte, és mindenki fogadni mert volna a franciaországi változásokra.
2017-08-29: Közélet - Mózes László:

A fotográfia ünnepe Sepsiszentgyörgyön

Ritkán tapasztalható érdeklődésnek örvendezhettek azok a székelyföldi fotósok, akik vasárnap délután az Erzsébet parkban rendezett szabadtéri kiállításon mutatták be alkotásaikat. Az augusztus 29-re rögzített magyar fotográfia napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön rendszeresen tartanak szabadtéri fotósünnepet.