Pityókafesztivál nyolcadszor

2017. augusztus 29., kedd, Közélet

Szombaton a Kézdivásárhelyi és Környékbeli Vállalkozók Egyesülete, a Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Rendje és a kézdivásárhelyi városháza közös szervezésében a Molnár Józsiás parkban tartották meg a pityókafesztivált, amely évről évre egyre nagyobb sikernek örvend.

 

Az idei fesztiválra tizenhat – tizenhárom hazai (kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, ozsdolai, kovásznai) és három magyarországi (paksi, Budapest XIV. kerületi és a zuglói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület) – csapat nevezett be. A résztvevők zöme visszatérő, a Rendőrök Nemzetközi Szervezetének kovásznai 1. régiója második alkalommal volt jelen. Fő feltétel volt, hogy szabad tűzön, bográcsban főjön az étel, tartalmaznia kellett pityókát, amit minden csapat részére Mucsi Mihály kertészmérnök ajánlott fel. A főétel mellett minden csapat egy-egy hidegtálat is bemutatott. A házikenyeret, savanyúságot, fűszert, ásványvizet, pálinkát, bort és az asztaldíszítést mindenki maga állta. A Zöld Nap Egyesület sátránál török és örmény ételkülönlegességeket lehetett megkóstolni, és Ayse Büsra Yilmaz török önkéntes a zsűrinek hastáncot is bemutatott.
Az öttagú zsűri elnöke Bágyok Károly gasztroblogger, a Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Rendjének főkancellárja volt. A hagyományos receptek alapján elkészített ízletes ételeket a zsűrizés után szimbolikus összegért, hat lejért a látogatók is megkóstolhatták. A fesztivál fődíját – egy százlejes vacsorautalványt – Bágyok Károly ajánlotta fel, amit a vándorserleggel együtt a kovásznai Lányos Asszo­nyok csapatának ítéltek oda. Idén két első díjat osztottak ki, amit a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete a Pityóka Reccsen­tők vihettek haza. A második díjat a Háromszéki Borbarátok, a harmadikat pedig a New Fashion és Zarah Moden gyár Csermelyke nevű csapata kapta. A fesztivál jó hangulatáról Hegedűs Ferenc vállalkozó, kultúrmecénás jóvoltából Ábri Béla és zenekara gondoskodott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-08-29: Közélet - Mózes László:

A fotográfia ünnepe Sepsiszentgyörgyön

Ritkán tapasztalható érdeklődésnek örvendezhettek azok a székelyföldi fotósok, akik vasárnap délután az Erzsébet parkban rendezett szabadtéri kiállításon mutatták be alkotásaikat. Az augusztus 29-re rögzített magyar fotográfia napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön rendszeresen tartanak szabadtéri fotósünnepet.
2017-08-29: Közélet - :

Motorral nem szabad bemenni

Moscviciov Leonid, a megyei tanács égisze alatt működő természetvédelmi, vidékfejlesztési és hegyimentő igazgatóság vezetője a csendőrség tegnapi sajtótájékoztatóján közölte, együttműködési megállapodást kötöttek a rendfenntartó intézménnyel a turistaösvények és hegyi kirándulóhelyek biztosításáról.